Sport

Három magyar férfi öttusázó jutott a Világkupa döntőjébe

Marosi Ádám, Tibolya Péter és Demeter Gergely szerepelhet majd a vasárnapi férfi döntőben a százhalombattai Trigránit öttusa Vk-n.

A pénteki selejtezőben 99-en (köztük 12 magyar) kezdték meg a küzdelmeket három csoportban, mindegyikből az első 12 jutott tovább.

A mezőny első harmadából Demeter Gergely negyedikként, Tibolya  Péter pedig ötödikként lépett tovább azonos pontszámmal. Utóbbi a vívásban remekelt: bőven az ezres határ fölött zárt 24 győzelemmel és hét vereséggel. A tavaly világbajnoki hatodik Demeter Bence ezúttal csak 16. lett, elsősorban gyenge, 700 pont alatti vívása miatt. Ugyanitt Málits István a 21. helyen futott a célba.

A B csoportban a 2009-ben világbajnok, 2011-ben vb-bronzérmes, olimpiai kvótás Marosi Ádámnak nem okozott gondot a továbbjutás, egyenletes teljesítménnyel harcolta ki a döntős szereplés jogát: nyolcadikként fejezte be a selejtezőt a végére összetömörülő mezőnyben. Harangozó Bence 19., Dorozsmai Viktor 26., Gauruder Krisztián 29. lett.

A Marosihoz hasonlóan olimpiai kvótával rendelkező Kasza Róbert ugyan két szám után az élmezőnyben állt, a kombinált számban azonban – ahogy a felvezető sajtótájékoztatón ezt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány előre jelezte – közelmúltbeli térdműtétje miatt már nem szerepelt. Bíró Szabolcs a 15., Horváth Norbert a 24., Tomaschof Soma pedig a 30. helyen végzett.

Szombaton a nők döntőjével folytatódik a program. A csütörtöki selejtezőből a tíz magyar induló közül Kovács Sarolta, Tóth Adrienn, Gyenesei Leila, Földházi Zsófia és Cseh Krisztina jutott tovább.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik