Sport

Albert Flórián Aranylabdája Szegeden

Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását és életét bemutató emlékkiállítás nyílt a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.

“Albert Flórián játékával, személyiségével jelenséggé vált, amit alkotott, felbecsülhetetlen érték” –– fogalmazott a tárlat megnyitóján Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök.

“A június 3-ig tartó tárlatot megtekintő érdeklődők nemcsak egy sporttörténeti kiállítást láthatnak, egy egész korszak történelmével ismerkedhetnek meg” –- tette hozzá a püspök.

A tárlaton Albert Flórián személyes tárgyait, labdarúgó relikviáit és a pályafutásáról készült 42 tablót tekinthetik meg az érdeklődők.

Az életutat ismertető tablók Albert Flóriánt a magánembert, a férjet, a családapát, a nagyapát és a barátot is megidézik.

Az egyetlen magyar Aranylabda (Fotó: MTI)

“Volt, aki nem értette, hogy sokszor csípőre tettem a kezem. Emlegették, hogy közelről nézem a meccset és még belépőt sem váltok. Hát elérhetetlen labdák után tényleg nem futottam” –- olvasható Albert egy korábbi nyilatkozata a tárlaton.

Az egyik tárolóban a bajnok személyes tárgyai sorakoznak, karikagyűrűje, nyaklánca, karórája. Egy másikban az utolsó általa dedikált mez és az a keresztrejtvény, amely megfejtését már nem tudta befejezni 2011 októberében.

Albert 1967-ben kapta meg Európa legjobbjaként az Aranylabdát. 1965-ben a Fradival megnyerte az UEFA-kupa elődjének számító VVK-t. Magyar bajnok, többszörös világválogatott, 75-ször ölthette magára a címes mezt, és az 1962-as labdarúgó-világbajnokság gólkirálya volt. A tisztelői által csak Császárként emlegetett focista 539 alkalommal játszott a Ferencváros színeiben, s 391 gólt lőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik