Sport

Megvannak kvótás hegyikerékpárosaink

A kiemelt kategóriájú kolozsvári Maros Bike-kupa hegyikerékpáros versenyen Parti András és Benkó Barbara nyert, így még közelebb került az olimpiához.

A három-állomásos válogatósorozat második fordulóján kerekeseink Londonhoz még közelebb kerülve, újabb világranglista-pontokat szereztek a nemzetnek: Parti András és Benkó Barbara győzelme tekintetében pedig egyértelművé kezd válni, ők lehetnek kvóta esetén a londoni résztvevők.

A Maros Bike-kupa olimpiai-krossz viadalt a válogatottból Benkó Barbara (Focus MIG Team) első, Dósa Eszter (Vitalitás SE) harmadik, Módos Gabriella (Merida Maraton – CST) negyedik; Parti András (EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team) első, Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC) hatodik, Juhász Zsolt hetedik helyen fejezte be.

Az utolsó válogatót május 6-án, Grazban rendezik. Benkónak és Partinak két győzelmét követően, ott teljesítés mellett, akár géphiba esetén is jár az 1 pont, így londoni részvételük – a nemzet kvótája esetén – szinte biztosra vehető. A tartalékversenyző a három állomás alkalmával második legtöbb pontot gyűjtő kerekes, jelen állás alapján Buruczki Szilárd és Dósa Eszter lesz.

Mint Valter Tibor szövetségi kapitány a verseny előtt nyilatkozta, a május 23-ai kvalifikációs zárásig még hat verseny, köztük három világkupa-részvétel van betervezve, ahol további pontokat lehet gyűjteni a nemzet kvótájához. Férfiaknál az első 24, nőknél az első 18 ország szerez indulási jogot az olimpiára, a 2011-es és 12-es év átlagát tekintve.

A március végi hivatalos tabella alapján a férfiak a 24., nők a 19. helyen álltak.

Eredmény – Maros Bike-kupa
Férfiak:
1. Parti András (EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team), ideje 1:33:06 (60 pont)
2. Marek Galinski (lengyel), 1:35:07, (40 pont)
3. Adrian Brzozka (lengyel), 1:36:12 (30 pont)
6. Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC), 1:40:04 (18 pont)
7. Juhász Zsolt (EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team), 1:40:46 (16 pont)
9. Blazsó Márton (VKE Nelson-Specialized), 1:43:56 (12 pont)
10. Csielka Márk (EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team), 1:44:25 (10 pont)
15. Bogár Gábor (EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team, 1:49:40 (1 pont)
Nők:
1. Benkó Barbara (Focus MIG Team), ideje 1:39:19 (60 pont)
2. Marta Tereshchuk (ukrán), 1:45:09 (40 pont)
3. Dósa Eszter (Vitalitás SE), 1:45:41 (30 pont)
4. Módos Gabriella (Merida Maraton – CST), 1:56:32 (25 pont)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik