Sport

Elhunyt az olimpiai bajnok műugró

Mark Lenzi, aki az 1992-es barcelonai olimpián lett bajnok, 43 éves korában elhunyt. Halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.

Az amerikai műugró az elmúlt két hetet kórházban töltötte, mivel alacsony vérnyomása miatt többször elájult. Mindössze ennyit lehet tudni az egészségi állapotáról, és halálának esetleges okáról. Lenzi az elmúlt két évet az East Carolina Egyetemen töltötte, mint a műugrók edzője. 1984-ben az akkor 16 éves Mark a legendás amerikai műugró Greg Luganis olimpiai győzelmének hatására kezdett el műugróedzésekre járni. Addig bírkózott és mivel apja nem engedte a sportágváltást inkább elszökött otthonról. Két hét múlva tért haza.

Barcelonai aranyra mellé egy bronzot is gyűjött Atlantában, 1996-ban, és ő volt az első, aki az ugrásáért 100 feletti pontszámot kapott. Lenzi óta egyetlen amerikai férfi műugró sem szerzett olimpiaia érmet. Apja a barcelonai olimpiai győzelmét követően azt nyilatkozta: “Valószínüleg akkor miattam szökött el a családi házból. Egy szülő gyakran nem tudja pontosan, mi is jó valójában a gyermekének.”

Mark Lenzi atlantai gyakorlata

Az Amerikai Műugró Szövetség elnöke, Bob Rydze így nyilatkozott a tragikus halálesetről: “Olimpiai arany- és bronzérmesként Mark egyike volt az Egyesült Államok legjobb műugróinak. Borzasztóan fog hiányozni.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.