Sport

A MITT-Szeged nyerte az alapszakaszt

Véget ért a 14 év után meghirdetett Csongrád Megyei Kosárlabda Bajnokság 16 fordulós alapszakasza.

A küzdelmekben eddig az MITT-Szeged csapata bizonyult a legjobbnak, a szegedi gárda eddig mindössze háromszor kapott ki.

Nagy volt a tömörülés az első három helyen, hiszen a második Freestyle is mindössze ötször kapott ki, de a korábbi és jelenlegi NBI-es játékosokat felvonultató Kedd 18 is csak ennyiszer hagyta el vesztesen a pályát, ők csak a ki nem állásért kapott egy pontos levonás miatt szorultak a dobogó harmadik fokára. Az első háromba csak hajszál híján nem jutott be az ITAL KK, és a Szentesi KK. Őket a hatodik pozícióban a Cseri követi.

A bajnoki címért ez a hat együttes küzdhet majd meg. Az első két helyezett már automatikusan kvalifikálta magát a négy közé, míg a még kiadó két helyért az őket követő négy team játszik majd. A döntő küzdelmeire pedig május végén kerül sor.

A szakemberek szerint egyébként a várakozásokat meghaladó szinten zajlottak az összecsapások. Nem ritkán NBII-es színvonalú ütközeten dőlt el a pontok sorsa. A mintegy másfél évtized után újraszervezett sorozatot ezért a Csongrád Megyei Kosárlabda Szövetség  a következő szezonban újra kiírja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik