Sport

Az Alba megint elrontotta, a Körmendé a bronz

A Fortress-Lami Véd Körmend nyerte a férfi kosárlabda Magyar Kupa bronzmérkőzését, miután a legvégén fordított az Albacomp ellen.

Ahogyan az lenni szokott, két csalódott csapat meccselt egymással a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban a férfi kosárlabda Magyar Kupa négyesdöntőjének zárónapján.

A Körmend persze nyugodtabban játszhatott, hiszen a hazai pályán szereplő Szolnoki Olaj ellen nem szégyen kikapni. Az Albacomp ugyanakkor váratlanul kikapott a Pakstól az elődöntőben, pedig 7 másodperccel a vége előtt még vezetett (igaz, akkor tette ezt először a meccs folyamán).

A bronzmeccsen aztán az Albacomp az elejétől fogva irányította a mérkőzést, szinte végig vezetett. Braniszlav Dzunics csapata úgy tűnt, jobban felpörög, még akkor is, ha az első negyedet még a Körmend nyerte.

A folytatásban El-Amin vezérletével elhúzott a Albacomp, 69-68-ig vezetett is (igaz, az utolsó negyedben már csak 2-3 ponttal). Akkor azonban jött a kapkodás, az idegek harca, majd az utolsó percben English triplájával és Simon Balázs sikertelen középtávoli dobásával eldőlt a meccs.

A döntőben a Szolnok a Pakssal csatázik.

Eredmény – férfi kosárlabda Magyar Kupa, bronzmeccs
Fortress-Lami Véd Körmend – Albacomp 77-75 (19-16, 14-22, 20-17, 25-20)
A pontdobók: Townes 16, Bell 14, Mladenovic, English 11-11, Németh 9, Cseh, Ferencz 5-5, Eilingsfeld 4, Sonyák 2, illetve El-Amin 17, Chism 15, Bódi 14, Hollis 11, Hendlein 6, Simon 5, Supola 4, Keller 3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik