Sport

Svéd győzelem a tét nélküli kézilabda-selejtezőn

A magyar férfi-kézilabdaválogatott Svédország ellen szinte végig vezetett, de a végére elfáradt és kikapott a tét nélküli mérkőzésen.

A már olimpiai résztvevő Svédország és Magyarország vívta a férfi kézilabda olimpiai selejtezőtorna utolsó mérkőzését Göteborgban.

A magyar válogatottban kimaradt Iváncsik Gergő és Carlos Perez, helyettük Szöllősi Szabolcs és Vadkerti Attila került be a keretbe, és utóbbi nagyon is élt a bizalommal.

Jól kezdtett a magyar válogatott, éppen Vadkerti szerezte az első gólt, ehhez három és fél percnek kellett eltelnie. Még egy nagy lyuk volt a gólok tekintetében, 3-1-es magyar vezetés után ugyanis 5 és fél percig nem esett gól. A svédek is megváltozott kerettel léptek pályára, 5-5 után meg is torpantak.

10-6-ra is elhúzott Mocsai Lajos csapata, amelyben Vadkerti Attila ekkor már ötödik gólját szerezte. Kár volt a félidő végéért, ugyanis 11-11-nél egyenlítettek a skandinávok. Harsányi gondoskodott arról, hogy a mieink vonuljanak előnnyel a szünetre.

A mieink nagyrészt a cseréket, így Lékait, Puticsot, Vadkertit, Szöllősit és a kapuban Miklert játszatták a találkozón. Nagyszerűen játszottak a második félidőben is. Két gólnál többel egyszer sem vezetett a Mocsai-csapat, de a svédek valahányszor egyenlítettek (18-18, 20-20), nem tudták átvenni a vezetést. Egészen 22-21-ig, akkor Mathias Gustavsson talált be. Mindez az 52. percben következett be. Sőt, nemsokára kettőre nőtt a svéd előny.

Másfél perccel a vége előtt – miután Lékai két ziccert is kihagyott – időt kért Mocsai kapitány, miközben az egész aréna egy emberként állt fel, és vastapssal köszöntötte a két olimpiai résztvevő együttest.

A végén felpörögtek a svédek és megnyerték a mérkőzést, három góllal.

Korábban a brazilok megszerezték egyetlen győzelmüket Macedónia ellen.

Eredmény – férfi kézilabda olimpiai selejtező
Svédország – Magyarország 26-23 (11-12)
Magyarország: Mikler, Fazekas (kapusok), Ancsin, Császár, Gulyás, Harsányi 8 (2), Katzirz, Krivokapics 1, Laluska, Lékai 3, Putics 1, Mocsai 2, Schuch, Szöllősi 2, Vadkerti 6, Zubai. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
A csoport végeredménye:
1. Svédország 6 pont (78-69)
2. Magyarország 4 pont (80-79)
3. Brazília 2 pont (75-81)
4. Macedónia 0 pont (76-83)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik