Sport

A Buducnost Podgorica lesz a Győr BL-ellenfele

A montenegrói Buducnost Podgorica múlt heti, idegenbeli sikerét követően vasárnap hazai pályán is legyőzte a norvég Larvikot és bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába.

Karl-Erik Böhn, a magyar együttes vezetőedzője megerősítette, hogy a finálé első meccsén a Győr lesz a pályaválasztó, mivel legutóbbi BL-döntőjén idegenben kezdett, míg a Podgorica először jutott a legrangosabb európai kupasorozat végjátékába. A tréner elmondása alapján a tervek szerint az első meccset május 5-én rendezik Veszprémben, míg a visszavágóra egy héttel később Podgoricában kerül sor.

“Úgy érzem, ez az álomdöntő, mert a két legjobb csapat találkozik majd egymással, ráadásul ennek a két gárdának vannak a legjobb szurkolótáborai is” – mondta a norvég szakember.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik