Sport

Magyar kézilabda: nagy volt ez a szombat

Pirosbetűs ünnep lesz április 7-e a magyar kézilabdázásban: Bl-döntős a Győr, KEK-döntős a Ferencváros, olimpiai résztvevő a férfi válogatott.

A magyar kézilabda jövője szemponjtából a szombat rettentően fontos nap volt. Három olyan találkozót izgulhattunk végig, amelyek győzelem esetén nemcsak pillanatnyi örömet okoztak, hanem hosszabb távon is sokat hoznak a sportág konyhájára.

Először a Ferencváros női csapata volt a pályán, Volgográdban, Európa keleti részén küzdött azért, hogy egymás után második évben jusson be a KEK döntőjébe.

Az első meccsen nyolcgólos előnyt szedett össze a Fradi Dabason, és bár a visszavágó előtt az oroszok mindent elkövettek, hogy rosszul érezzük magunkat, a zöld-fehér lányok magabiztosan játszottak. Bár a végére kiengedtek és kikaptak, az előnyből bőven maradt, így jöhet a döntő, és remélhetőleg a címvédés is.

Eredmény – kézilabda-KEK, elődöntő, visszavágó
Dinamo Volgográd – FTC Rail Cargo Hungária 38-35 (17-18)
FTC: Abramovic – Kovacsicz 6, Szamoránsky P. 2, Cifra, Tomori 5, Szucsánszki 9 (2), Szarka 4. Csere: Pastrovics (kapus), Zácsik 4, Zsivkovics 2 (1), Szádvári 1, Such 1, Deáki 1, Lukács. Vezetőedző: Elek Gábor
Továbbjutó: a Ferencváros, 69-64-es összesítéssel.

Hasonló vagy talán nagyobb izgalommal vártuk a magyar férfi válogatott Brazília elleni mérkőzését a göteborgi olimpiai selejtezőn. A mieink pénteken megverték a talán legnagyobb riválisnak számító Macedóniát, szombaton pedig két góllal, hallatlan izgalmak közepette verték meg a dél-amerikaiakat.

Zubai Szabi is odatette magát (Fotó: MTI)

A győzelem még nem volt elég a londoni kvótához, ahhoz kellett az is, hogy a svédek megverjék Macedóniát. Megtették ezt a szívességet, így Athén után újra ott lehet az ötkarikás játékokon a magyar válogatott.

“Amiért jöttünk, elértük, de nem volt könnyű. Mindenki láthatta, milyen sok jó csapat van, és még egy brazil válogatott is képes remek játékra. Senki sem mehet biztosra, éppen ezért bravúr, hogy kijutottunk az olimpiára” – nyilatkozta a szegedi Zubai Szabolcs a svédek győzelme után.

A többiek, köztük Mocsai Lajos nyilatkozatát ide kattintva olvashatod el.

Eredmény – férfi kézilabda olimpiai selejtező, 2. forduló
Magyarország – Brazília 29-27 (16-15)
A magyar gólszerzők: Császár, Iváncsik 6-6, Perez 5, Gulyás, Lékai 2-2, Mocsai, Schuch, Harsányi 1-1
Svédország – Macedónia 27-23 (14-12)

És még nem volt vége, jöhetett a Győr veszprémi fellépése a Bajnokok Ligája elődöntőjében a román Valcea ellen. A magyar lányok az első meccsen négy góllal kaptak ki Romániában, most 5000 néző előtt kellett kiharcolniuk a fináléba jutást.

Görbicz Anita is megtette a magáét (Fotó: MTI)

A Győr elszánt, de masszív játékkal nyitott, és 20 perc után már el is tüntette a négygólos hátrányt.

Görbicz Anita nagy kedvvel játszott, a kapuban Haraldsen villogott, de mindenki hozzátett valamit a játékhoz, így a szünetre már három góllal jobban állt összesítésben a Rába-parti csapat.

A fordulás után úgy tűnt, hogy az ellenfél eltűnik a győri darálóban, de ezt megakadályozta egy gödör, mire a hazaiak elkezdtek kifelé kászálódni belőle, már csak egy góllal voltak jobbak.

A hajrára azonban a bombaerős kerettel bíró Valcea mégis megadta magát, a bírók sem tettek keresztbe, így végül a 12 gólos Görbicz vezérelte ETO 31-23-ra győzött, és összesítésben négy góllal legyőzte a Valceát – következhet a BL-döntő!

Eredmény – női kézilabda Bajnokok Ligája-elődöntő, 2. mérkőzés
Győri Audi ETO KC – Oltchim Valcea 31-23 (19-12)
Győr: Lunde Haraldsen – Radicevic 2, Hornyák, Lekic 5, Löke 6, Amorim 5, Görbicz 12 (6). Csere: Kovacsics 1
Továbbjutott a Győr!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik