Sport

Kínában kezdi az új idényt Berki

A kínai Világkupán kezdi meg az idei szezont Berki Krisztián, a lólengés kétszeres világbajnoka, aki Hidvégi Viddel együtt szerepel a viadalon.

A Magyar Torna Szövetség tájékoztatása szerint a Zibóban megrendezendő eseményre szerenként tizenkét versenyző kapott meghívót, a selejtezőket szombaton, a négyfős döntőket pedig vasárnap rendezik meg.

“Nagyon várom már az év első versenyét, a felkészülés miatt ugyanis sokat voltunk egy helyben, nem utaztunk” – idézte Berki Krisztiánt a szövetség közleménye. “A célom, hogy az elmúlt időszakban néha kicsit rakoncátlankodó kezem teljesen jól működjön kint, és a felkészülésemnek megfelelően hibátlan gyakorlatot tudjak bemutatni. Persze egyelőre még nem vagyok csúcsformában, de ez még nem is az az időszak. Az biztos, hogy minimum 6,7-es lesz a kiinduló pontom, hogy ehhez mit kell még hozzátennem, az a helyszínen kiderül.”

A tavaly októberi, tokiói vb-n londoni olimpiai kvótát szerzett tornász jövő csütörtökön Budapesten is versenyez, ugyanis ekkor rendezik a Tornacsarnokban az egyéni összetett országos bajnokságot, amely egyben selejtező a jövő hétvégén sorra kerülő szerenkénti döntőkre. Berki mellett az ötkarikás indulási jogot januárban megszerző Hidvégi is indul a viadalon, amely a férfiaknál válogató a május 19-én kezdődő, franciaországi Európa-bajnokságra.

A szintén olimpiai kvótás Böczögő Dorinát szombaton, a Tornacsarnokban rendezendő, felnőtt és utánpótlás szer országos bajnokságon, ugrásban és gerendán láthatja a hazai közönség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik