Sport

Európa legrégebbi utánpótlás úszóversenye kezdődik ma Újvárosban

24.hu
24.hu

2012. 04. 04. 08:53

Egy év idegenbeli szereplés után szerdától péntekig a Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg az Európa hírű, nemzetközi utánpótlás úszóversenyt, a XXXIII. Arany Üstöt.

Egykoron még a Magyar Televízió is élőben közvetítette az eseményt, az Arany Üst  fennállása óta a magyar úszósport  minden későbbi klasszisa, például  Egerszegi Krisztina, Szabó József, Kovács Ágnes, Güttler Károly, Czene Attila, Cseh László, Gyurta Dániel is megfordult ezen a megmérettetésen. Beszédes adat, hogy Egerszegi  1988-as vagy Szabó 1985-ös Arany Üst csúcsa még  ma is él.

Tavaly  anyagiak hiánya miatt nem tudta megrendezni hazai környezetben a versenyt a Dunaferr SE, de hogy ne szakadjon meg az egyedülálló sorozat, Budapest volt a házigazda. Szerencsére 2012-ben a harmincharmadik verseny ismét a bölcsőben lesz.

Bene Vera szakosztályvezető  tavaly novemberben megkezdte a szervezést: „Ugyanis  tudni akartam, hogy van-e realitása annak, hogy megrendezhessük. Szerencsére  szép számmal találtunk támogatókat, cégeket, magánszemélyeket, a Dunaferr SE és a Magyar Úszó Szövetség  is az esemény mellé állt.”

A gyerek és a serdülő korosztályban hat nemzet  magyar, szerb, román, német, szlovák, szlovén negyvennégy klubja  indul, háromszáznyolc versenyzővel, 1311 nevezéssel. A szokások szerint itt lesz Güttler Károly irányításával a magyar utánpótlás-válogatott is. S mint minden alkalommal, Kiss László szövetségi kapitány is megtiszteli jelenlétével az eseményt. Az ünnepélyes megnyitó ma 8.45 órakor lesz az uszodában, az előfutamok minden nap kilenckor, a döntők délután négykor rajtolnak.

A verseny  megyei indulói, Dunaferr-DVSI: Ecsődi Sára, Fekete Dóra, Sós Luca, Farkas Éva,  Vadász Tamara, Szlobodnyik Nóra, Virág László, Selmeci Levente, Falusi Dávid, Barócsai Soma, Barócsai Petra, Marosi Virág, Szöllősi Martin, Susa Péter,  Dort Bence, Pukánszky Péter, Pál Réka, Hirsch Eszter, Zvara Zoltán, Kiss Attila.

Székesfehérvár Delfin SE: Herczeg Fanni, Kotnyek Bettina, Herczeg Kitti, Fekete Ferenc, Molnár Márton, Kasó Gergő, Csanádi Zsombor, Fekete Kristóf.

Hullám 91 ÚVE: Szalay Viktória, Balogh Nikolett.

Móri Úszó SE: Rubint Dorka.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.