Sport

A doppingoló maratonfutó nem lesz ott Londonban

Elutasították a fellebbezést, melyet a doppingoló futó, Zivile Balciunaite nyújtott be kétéves eltiltása miatt, így nem lesz ott Londonban.

A litván szövetség 2011. április 5-én hozott döntését, miszerint kétéves eltiltással sújtják Balciunaitét, a nemzetközi Sportdöntőbíróság jóváhagyta. Így a 33 éves sportoló kénytelen lesz kihagyni az ötkarikás játékokat, mivel eltiltása szeptember 6-án jár le, az olimpia viszont közel másfél hónappal korábban kezdődik, egészen pontosan július 27-én.

Azonban nemcsak a londoni indulástól fosztják meg a litván maratoni futót, hanem minden bizonnyal elveszik tőle a 2010-es Európa-bajnoki címét, melyet Barcelonában nyert meg. Az indoklás szerint a két évvel ezelőtti versenyen Balciunaite vizeletmintájában a normálisnál magasabb szintben volt jelen tesztoszteron és epitesztoszteron. A tesztoszteron egyébként jelen van a női szervezetben, azonban a futónál olyan magas értékben mutatták ki, ami egyértelműen arra utal, hogy mesterségesen adták be neki.

Balciunaite az első litván sportoló, aki futószámban érmet nyert az Európa-bajnokságok történetében, és hazájában ő volt az első nő, aki Eb-aranyat szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik