Sport

Marad a súlyemelők elnöke

Továbbra is Dobos Imre tölti be a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöki tisztét.

A posztra 2008-ban megválasztott Dobos Imre -– az elnökséggel együtt –- március 4-én mondott le, s a most vasárnapi, rendkívüli tisztújító közgyűlésen erősítették meg pozíciójában úgy, hogy 42-en voksoltak mellette, ketten pedig tartózkodtak. A Magyar Sport Házában lezajlott fórumon azonban a szavazás előtt az eddigi vezetéssel szembekerült klubok képviselői kivonultak, velük együtt pedig kéttucatnyi szavazat is “távozott” a teremből.

Az elégedetlenek alapvetően azt kifogásolták, hogy a jelöltállítási procedúra során szerintük szabálytalanságok, hiányosságok fordultak elő, s a tisztázatlan jogi környezetre hivatkozó ellenzék elnökjelöltje, aki személyesen nem volt jelen a közgyűlésen – hosszadalmas “jogászkodás”, pró és kontra érvek elhangzását követően – nem indulhatott harcba Dobos Imrével szemben, aki így hivatalos ellenlábas nélkül győzött, s kapott megbízást újabb egy évre – a következő, “szokványos” elnökválasztásig.


“Szerintem minden rendben volt, s köszönöm a józan többség támogatását
-– fogalmazott a régi-új elnök. -– A cirkuszra semmi szükség nem volt, ha nem vonulnak ki, akkor is sima vereséget szenvednek, az ő jelöltjüknek semmi esélye nem lett volna.”

Az ellenzék szószólójaként a volt magyar bajnok súlyemelő, Tamtom Péter, az eddigi elnökség tagja azt mondta, hogy ezek után jogi útra terelik az ügyet.

“El szerettük volna kerülni, de nem maradt már választásunk, mint hogy az ügyészséghez forduljunk. Az MSSZ alapszabálya nem fogalmaz ugyan egyértelműen, de kifogásoljuk, hogy a rendkívüli közgyűlés előtt a jelölőbizottság részéről senki nem kereste meg a jelölteket, hivatalos értesítést a mi elnökjelöltünk, dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke sem kapott. Nagy kár érte, hogy a két elnökjelölt normális módon történő megméretése elmaradt, ennek még a lehetőségét is elvették.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik