Sport

Ledolgozható hátrányban a Győr a BL-ben

A rémálomszerű második félidő miatt 35-31-re kikapott a Győri Audi ETO KC a román Oltchim Valcea otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

Bátran kezdett a Győr, 3-2-re vezetett, ám pillanatok alatt fordítottak a hazaiak, és sorozatban háromszor is betaláltak Lundénak. Amorim és Görbicz jó játékának köszönhetően nem tudott meglépni a Valcea, amely kapust cserélt, és a 41 esztendős Dinu két bravúrral mutatkozott be.

Negyedóra elteltével visszavette a vezetést az egyre jobban védekező ETO, a 18. percben, 9-6-os előnyénél időt kért a román bajnok. Az ex-győri Bradeanu tartotta a lelket a hazaiakban, majd Meirosu is felzárkózott hozzá, de így sem csökkent a különbség. Sőt, a szünetre még tovább nőtt, a félidő utolsó támadása pedig egyenesen szenzációs volt. Hét másodperc volt hátra, a Győr időt kért. Görbicz hozta fel a labdát, Amorimhoz passzolt, akire – mivel nagy lövő – kihúzódtak a védők, ő a szélről befutó Lekichez passzolt, aki háttal a kapunak, felugorva a lába között talált a hálóba! A gól tipikus példája volt annak a felszabadultságnak és játékosságnak, amelyet Karl Erik Böhn hozott a csapathoz.

A második félidőre viszont ebből nem sok maradt. A játékrészt Kovacsics szintén berepülős, kínai figurás gólja vezette fel. Erre azonban sorozatban öttel válaszolt a Valcea, és egyenlített (18-18). Sőt, a 36. percben 21-19-re megléptek a románok, így nem volt meglepő az időkérés. A gödörbe került ETO-ban Lunde helyett Pálinger állt a kapuba, ő egy kicsivel többet tudott segíteni.

Negyedórával a vége előtt már 29-22-re vezetett az Oltchim, ám a fáradtság jelei látszódtak játékosain, a Győr pedig fogcsikorgatva küzdött. Lassan csökkent a különbség, amikor 32-27-nél Hornyákot kiállították. Ezt a periódust túlélte a Böhn-alakulat, majd a hajrában még sikerült a továbbjutás szempontjából határesetnek minősíthető négygólos hátrányra felzárkózni.

Eredmény – női kézilabda Bajnokok Ligája-elődöntő, 1. mérkőzés
Oltchim Valcea (román)-Győri Audi ETO KC 35-31 (13-17)
Góldobók: Curea 7, Bradeanu 5, Vizitiu 5, Mechita 5, Özel 3, Managarova 3, Babeanu 2/2, Meirosu 2, Vetkova 2, Manea 1, illetve Görbicz 10/6, Amorim 9, Radicevic 4, Löke 4, Kovacsics 2, Lekic 1, Hornyák 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik