Sport

Nincs bizonyíték a kézis-bundára

Nem talált visszaélésre utaló jeleket a férfi bajnokság alapszakaszának múlt hétvégi zárófordulójában a Magyar Kézilabda Szövetség.

Vetési Iván MKSZ-elnök egy hete felkérte Kersch Ferencet, a s zakmai- és versenybizottság elnökét, hogy a testület vizsgálja ki a Tatabánya-Pécs (31-35) bajnoki mérkőzést rendezési, bíráskodási és ellenőrzési szempontból.

A Tatabánya meglepetésre kapott ki a vendég Pécstől, amely így akár az 5-8. helyért is folytathatta volna szereplését, és nem kellett volna a 9-12. helyért, a kiesés elkerüléséért harcolnia. A baranyaiak végül a 9. helyen zártak.

“2012. március 30-én a Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága lezárta a vizsgálatot a Budapest Bank Liga 22. (záró) fordulójának mérkőzéseivel kapcsolatban – áll az állásfoglalásban. – A testület megállapította, hogy a mérkőzések kapcsán visszaélésre utaló jelek nem voltak felfedezhetőek.

Nem volt tapasztalható olyan körülmény, amely akár a játékvezetők, akár a résztvevő sportszervezetek, akár pedig a résztvevő sportolók felelősségét megalapozhatta volna, amely alapján következtetni lehetett volna olyan tényekre, hogy valamely résztvevő rosszhiszeműen, csalárd módon, vagy nem a fair play szellemében tevékenykedett volna.”

A jelenlegi versenykiírás nem tartalmazza, hogy az alapszakasz  zárófordulójának mérkőzéseit azonos időpontban rendezzék meg, az MKSZ azonban a 2012/13-as szezonra vonatkozó versenykiírásban már szabályozni fogja az utolsó fordulós meccsek kezdési időpontját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik