Sport

Győr Zalaegerszegen gyűjtheti a pontot

Győr a sereghajtó Zalaegerszeg otthonában lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában.

A tavaszt remekül kezdő, s egészen szerdáig minden fronton veretlen debreceniek múlt szombaton hazai pályán 2-0-s előnyről veszítettek pontokat az utolsó előtti Pápával szemben, majd szerdán a Ligakupa-elődöntőben 4-0-ra kikaptak a Kecskeméttől. Kondás Elemér játékosainak azonban nem csupán a rossz eredmények miatt illene ismét győzniük, hanem azért is, mert egy újabb botlás már azt jelenthetné, hogy a Pintér Attilával menetelő, s jelenleg négy pont hátrányban lévő győriek nagyon közel kerülhetnének hozzájuk.

A Győr papíron a lehető legkönnyebb ellenféllel találkozik, s az esélyek alapján a Csertői Aurélt váltó régi-új tréner szombat este is hibátlan mérleggel áll majd. A tabellán elfoglalt pozíciók alapján a forduló rangadóját a címvédő, most harmadik helyen álló Videoton vívja majd a negyedik helyezett Budapest Honvéddal. A Ligakupa elődöntőjének keddi első meccsén, Pápán 3-0-ra győztes székesfehérváriak öt ponttal előzik meg Supka Atila csapatát, s egy győzelemmel végleg leszakíthatnák a múlt héten meglepően sima, 4-1-es vereséget szenvedő üldözőiket.

A 22. forduló programja: péntek: FGSZ Siófok-Diósgyőri VTK 18 ó, v.: Farkas szombat: Ferencváros – Vasas-Híd 15 ó, v.: Andó-Szabó Lombard Pápa Termál FC – PMFC-Matias 17 ó, v.: Kassai Kecskeméti TE-Haladás Sopron Bank 17 ó, v.: Veizer MVM Paks-Kaposvári Rákóczi 18 ó, v.: Solymosi ZTE FC-Győri ETO FC 17:30 ó, v.: Szilasi vasárnap: Újpest FC – DVSC-TEVA 16 ó, v.: Szabó Videoton FC-Budapest Honvéd 18 ó, v.: Takács A tabella: 1. DVSC-TEVA 21 15 6 – 42-15 51 pont 2. Győri ETO 21 15 2 4 41-22 47 3. Videoton FC 21 13 2 6 39-15 41 4. Budapest Honvéd 21 10 6 5 37-26 36 5. Diósgyőri VTK 21 10 4 7 31-27 34 6.

PMFC-Matias 21 8 8 5 30-32 32 7. Kecskeméti TE 21 9 4 8 35-29 31 8. MVM Paks 21 7 6 8 34-39 27 9. Haladás Sopron Bank 21 6 7 8 24-27 25 10. Ferencváros 21 6 5 10 20-21 23 11. FGSZ Siófok 21 5 8 8 22-31 23 12. Újpest FC 21 6 3 12 26-36 21 13. Vasas-Híd 21 4 8 9 21-33 20 14. Kaposvári Rákóczi 21 3 11 7 25-33 20 15. Lombard Pápa Termál FC 21 5 4 12 21-32 19 16. ZTE FC 21 – 8 13 19-49 8

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik