Sport

A legjobbak csatája a pólósoknál

A legjobb négy között a Vasas a Honvéddal, a Szeged pedig az Egerrel csap össze a férfivízilabda ob I.-ben.

A két győzelemig tartó negyeddöntős párharcokat a lehető leggyorsabban, a minimális két mérkőzés alatt eldöntötték a csapatok. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Szolnok és a Honvéd között volt a legkiélezettebb a küzdelem, de végül itt is az esélyesebb csapat, vagyis a Honvéd jutott a vízilabda ob I. legjobb négy csapata közé. Az elődöntőbe így az a négy együttes került, amely a bajnokság alapszakaszában is az első négy helyen végzett.

Az elődöntőket április 10. és 15. között rendezik, a negyeddöntőben tapasztalt lebonyolítási rend szerint: két győzelemig tart a párharc és az első valamint az esetleges harmadik találkozón az alapszakaszban jobb helyezést elért csapat a pályaválasztó.

Ami az elődöntők esélyeit illeti: az alapszakaszgyőztes, Bajnokok Ligája-résztvevő Vasas a Honvéd ellen harcolhatja ki a döntőbe jutást. Nem lesz azonban könnyű dolga az angyalföldieknek, ugyanis a bajnokság során a Honvéd volt az egyetlen csapat, amelyet egyik mérkőzésen sem sikerült felülmúlni Földi László tanítványainak. Sőt, legnagyobb vereségüket is Szívósék ellen szenvedték el: a két csapat decemberi mérkőzésén 14-8 arányban maradtak alul a piros-kékek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kupából is a Honvéd ütötte ki a Vasast, akkor tényleg „csak” a bajnokság második felében mutatott meggyőzőbb forma szól Kiss Gergőék mellett.

A szintén a BL-ben érdekelt Szegednek a bajnoki címvédő Eger lesz az ellenfele. A két csapat jól ismeri egymást, hiszen a Bajnokok Ligájában is azonos csoportba sodorta őket a sors. A nemzetközi küzdelmekből a Szeged jött ki jobban, hazai pályán és idegenben is legyőzte az Egert, eddigi utolsó egymás elleni meccsükön azonban a hevesiek örülhettek: 12-9 arányban bizonyultak jobbnak a Tisza-partiaknál, megfosztva őket veretlenségüktől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik