Sport

Drámai Veszprém-bukás a BL-ben

Öt másodperccel a vége előtt gólt kapott, így kiesett az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leónnal szemben a férfikézilabda Bajnokok Ligájából.

Az elmúlt három évben mindig spanyol csapat búcsúztatta az MKB Veszprémet a BL-ben, és a mostani nyolcaddöntő első találkozóján is előnybe került az ibériai rivális (31-28), így egy sikeres hazai visszavágó a spanyol átok megtörését jelentette volna Mocsai Lajos vezetőedző együttese számára.

A Veszprém tavaly a nyolcad-, 2010-ben pedig a negyeddöntőben a Barcelonával, míg 2009-ben ugyancsak a nyolc között a Ciudad Reallal szemben maradt alul.

Az európai szövetség (EHF) hivatalos himnusza alatt éktelen hangorkán volt a  veszprémi csarnokban, nem lehetett a dallamokból szinte semmit sem hallani. A helyi B-közép kiment a folyosóra, s egy “Isten, áldd meg a magyart!” feliratú transzparenst hagyott a szektorban, kint pedig felhangzott a magyar himnusz. Az ügy előzménye: az EHF a héten eljárást indított a korábbi ilyen esetek miatt a Veszprém ellen, ugyanis a szövetség rendelete a klubrendezvények előtt tiltja a csarnokokban a himnuszéneklést, s a bírság akár több millió forint is lehet.

Remek védekezéssel, jó kapusteljesítménnyel és ötletes támadójátékkal a Veszprémnek a 9. percre sikerült ledolgoznia a hátrányt (5-2), sőt, a spanyol falban jól mozgó Sulic révén a 11. percben 7-3 lett az állás. Ferrer kiállítása alatt maradt a négygólos előny (9-5), majd a 21. percre 13-7-re módosult az állás. Ekkor időt kért a León edzője, majd a vendégek 3-1-es rohama után Mocsai Lajos is rendezni próbálta a sorokat, és behozta az ex-leóni Alilovic helyére az első meccsen sziporkázó Fazekast. A szünetig sikerült megőrizni a továbbjutást érő négygólos vezetést.

Hazai szempontból pocsékul indult a második félidő, a 38. percben 16-16-ra feljöttek a vendégek, ekkor Mocsai időt kért. A hihetetlenül agresszív és mozgékony spanyol védőfalat alig lehetett megbontani. Közben Sulic és Andreu talajfogás után kis híján összeverekedett, végül két-két perces büntetést kaptak. Perez közel 8 és fél perces gólcsendet tört meg, majd 19-17 lett az állás, ám Vilovski és Laluska kiállításakor – noha a visszaálló Alilovic büntetőt hárított – újra fordult a kocka (21-22). Carou büntetése alatt 23-22, Andreu kiválásakor pedig 24-22, majd kereken hét perccel a vége előtt 25-22 lett az állás. Később Terzicet kiállították, és ekkor az Ademar feljött 26-24-re.

Császár gólja visszahozta a veszprémi reményt, és egy perccel a vége előtt időt kértek a vendégek, ám emberhátrányban támadóhibát követtek el. Perez rosszul sikerült lövése után fordult a León, és öt másodperccel a vége előtt Baena a nyolc közé lőtte együttesét. A középkezdésre pedig már nem maradt idő, összesítésben egy góllal alulmaradt az MKB Veszprém.

Drámai csönd ült a csarnokra, néhányan azonban füttyel jelezték elégedetlenségüket, és magyarázatot vártak a kiesésre Mocsai edzőtől. Az Ademar tapssal távozott az arénából.

A negyeddöntő sorsolását kedden tartják Bécsben, a Veszprém nélkül.

Eredmény – Velux férfi BL-nyolcaddöntő, visszavágó
MKB Veszprém-Ademar León (spanyol) 27-25 (16-12)
Gólszerzők: Vujin 8/2, Sulic 7, Iváncsik G. 4, Császár 2, Perez 2, Ilyés 2, Laluska 1, Gulyás 1, illetve García 6, Stranovsky 6/2, Krivoslikov 3, Ruesga 3, Andreu 3, Ferrer 2, Baena 1, Cutura 1
Továbbjutott: az Ademar León, 56-55-ös összesítéssel.
————————————————————————————————-
Mocsai Lajos:
“Gratulálok a Leónnak. Kezünkben volt a továbbjutás, ám az utolsó másfél percben két olyan hibánk is volt, amely megpecsételte a sorsunkat. Jól kezdtünk, de a második félidőben utolért minket a spanyol csapat. Tipikusan olyan mérkőzés volt, amelyen egy-egy gól dönt a továbbjutásról. A védekezéssel elégedett vagyok, azonban több játékost is cserélni kellett támadásban, védekezésben, és ezért nem tudtunk a lerohanásokkal élni. Sajnos felállt védőfallal szemben 5-6 ziccert rontottunk, ezeket be kellett volna lőni, és akkor nem a León jutott volna tovább.”
Isidoro Martinez, a León vezetőedzője:
“Nagyon boldogok vagyunk, ez történelmi siker számunkra, mert ezt megelőzően soha sem jutottunk a BL-ben a nyolc közé. Az utolsó pillanatokban szerencsénk is volt. A nézőknek nagyon látványos összecsapás lehetett.”
Marko Alilovic:
“Sajnos az utolsó perceket elrontottunk, pedig ha egy kicsivel kevesebbet hibázunk, akkor megérdemeltük volna a továbbjutást.”
Antonio García:
“Egy álom volt számunkra, hogy egy ilyen nagy csapatot, mint a Veszprém, legyőzünk. Az utolsó perc másként is alakulhatott volna, de szerencsére mi jutottunk tovább.”
—————————————————————————————————-

Nagy László csapata, a címvédő Barcelona, valamint a Krivokapics Miloradot foglalkoztató szlovén Cimos Koper is bejutott a legjobb nyolc közé a BL-ben.

A Füchse Berlin némi meglepetésre búcsúztatta a Hamburgot a nyolcaddöntő német párharcában.

Eredmények:
Cimos Koper (szlovén)-Kielce (lengyel) 25-23
Továbbjutott: a Koper 51-50-es összesítéssel
Croatia Zagreb (horvát)-Metalurg Szkopje (macedón) 26-21
tj.: a Croatia Zagreb 44-40-es összesítéssel
AG Köbenhavn (dán)-Sa:vehof (svéd) 26-24
tj.: a Köbenhavn kettős győzelemmel
Atlético Madrid (spanyol)-Schaffhausen (svájci) 26-30
tj.: az Atlético Madrid 62-57-es összesítéssel
Barcelona (spanyol)-Montpellier (francia) 36-20
tj.: a Barcelona 64-50-es összesítéssel
HSV Hamburg (német)-Füchse Berlin (német) 23-24
tj.: a Berlin kettős győzelemmel
Wisla Plock (lengyel)-THW Kiel (német) 24-27
tj.: a Kiel kettős győzelemmel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik