Sport

Női párbajtőrben és tőrben is rezeg a léc

A párbajtőröző Szász Emese egyéni kvótaszerzési esélyei csökkentek, a vasárnapi csapatversenyben azonban bízhat, ahogy a női tőrözők is.

A múlt heti kardkudarc után a női párbajtőrözőknél is egyre kritikusabb a helyzet kvótaügyben.

Szász Emese két sima győzelemmel jutott el a nyolcaddöntőig a St. Maurban, ahol a dél-koreai Csoj Eun Szuk ellen lépett pástra. A két vívónő szoros asszóban jutott el a végjátékig, a 15 találatig tartó összecsapáson még 14-13-ra a magyar vívónő vezetett, de egy vitatható találat után az ellenfél bevitte a győztes tust is, így Szász már nem állhat dobogóra, ami kellett volna ahhoz, hogy egyéni kvótát szerezzen a londoni olimpirára.

Vasárnap következik a csapatverseny, ahol a magyar válogatott kemény versenyben áll a fennmaradt két európai ötkarikás indulási jogért féltucat másik nemzettel. Itt ugyanaz a helyzet, mint az egyéniben Szász Emesénél: a számolgatáshoz dobogóra kéne állnia a Szász, Antal Edina, Békefi Edina, Takács Emese alkotta kvartettnek.

Szász Emesének, mint a csapat húzóemberének, ki kell hevernie a szombati kudarcot, mert ha nem jön össze a csapatkvóta, egyéniben kell kivívnia az olimpiai részvételt az áprilisi európai selejtezőben, ahol olyan nemzetek egy-egy képviselője vehet részt, akik még nem szereztek kvótát.

Budapesten jobban ment, Mohamed Aida 6. lett
A magyar fővárosban zajló Eximbank női tőr Vk-versenyen a legjobb 32 közé már csak egy magyar, a már londoni indulónak számító Mohamed Aida jutott be, aki azonban eredményesen vette a következő kört, majd a nyolcaddöntőben a lengyel Jelinskát 15-6-ra legyőzve bejutott a negyeddöntőbe, ahol az orosz Birjukovával találkozott.
Mohamed 15-7-re kikapott, és végül 6. lett, a jó helyezés okozta önbizalomra vasárnap sokat segíthet a csapat igen nehéz feladatának megoldásában.
A Hiszen van esély kiharcolni a csapatkvótát, de ehhez számos feltételnek kell teljesülnie, elsősorban persze jól kéne vívnia a Mohamed, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny alkotta válogatottnak.

Magyar eredmények a 64-es táblán:
Mohamed Aida-Si Jün (Shi Yun, kínai) 15-0
Jeon Hi Szuk (dél-koreai)-Varga Katalin 15-11
Olga Lelejko (ukrán)-Varga Gabriella 15-14
A 32 között:
Mohamed-Szun Csao (Sun Chao, kínai) 15-8
A 16 között:
Mohamed-Martyna Jelinska (lengyel) 15-6
Negyeddöntő:
Julija Birjukova (orosz)-Mohamed 15-7
Valentina Vezzali (olasz)-Ysora Thinus (francia) 15-13
Arianna Errigo (olasz)-Kamilla Gafurzjanova (orosz) 15-14
Ajda Sanyajeva (orosz)-Jevgenyija Lamonova (orosz) 15-8

A magyarok helyezései:
6. Mohamed Aida
…44. Varga Gabriella
…55. Varga Katalin
…74. Kreiss Fanny
…103. Knapek Edina
…128. Czeglédy Edina
…135. Orosházi Csilla
…138. Bíró Fanni
…142. Gólya Fruzsina
…145. Koreny Ajna
146. Zupkó Klaudia
…153. Sági Dóra és Berta Adrienn

Ajánlott videó

Olvasói sztorik