Sport

Li Na már túl nagy falat volt Czinknek

Czink Melinda két szettben kikapott a miami tenisztorna 4,8 millió dollár összdíjazású női versenyének második körében.

Mint ismert, honfitársunk a selejtezőből verekedte fel magát a főtáblára, ahol hozta első fordulós meccsét, így a kínai elleni összecsapás gyors egymásutánban már a negyedik mérkőzése volt.

Ehhez képest az első szettben igencsak megnehezítette a tornán nyolcadik helyen kiemelt Li Na dolgát, a 2011-es Roland Garros győztese 7-5-re nyerte meg az első felvonást. A másodikat már simábban hozta a kínai, azonban így is csak bő másfél óra alatt tudta legyűrni Czinket, akinek a legjobb 64 között volt a végállomás.

Ezzel a magyarok befejezték Miamiban, Arn Gréta ugyanis már az első fordulóban elvérzett.

Eredmény – WTA-torna (4,8 millió dollár), 2. forduló
Li Na (kínai, 8.)-Czink Melinda 7-5 6-2

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik