Három magyar vívó a 64-es táblán

Három magyar vívó került fel a 64-es táblára a női tőrözők budapesti Világkupa-versenyén.

A pénteki selejtezőben Mohamed Aida kiemeltként – 15 külföldi tőrözővel együtt – nem lépett pástra, 12 magyarnak azonban vívnia kellett. Közülük négyen – Kreiss Fanny, Varga Gabriella, Varga Katalin és Knapek Edina – fejezték be úgy a csoportkört, hogy az egyenes kieséses szakaszban asszózhattak a legjobb 64 közé jutásért. Ez végül Varga Gabriellának és Varga Katalinnak sikerült.

Az olimpiai kvalifikációs időszak utolsó versenye iránt rendkívül nagy az érdeklődés, ezt túl a 156-os, tekintélyes indulói létszámon leginkább az támasztja alá, hogy a világranglista első 32 helyezettje egytől-egyig eljött Budapestre. Magyar szempontból az egyéni küzdelmeknek nincs különösebb tétje, mivel Mohamed londoni részvételt érő helyen áll és nem is maradhat le a játékokról.

A vasárnapi csapatverseny viszont annál fontosabb, abban ugyanis a magyar válogatott kivívhatja az olimpia részvételt, és akkor egyéniben is automatikusan három magyar léphet majd pástra Londonban. A magyaroknak a jelenlegi pozíciójukat kell majd megőrizniük úgy, hogy maguk mögött tartják a velük holtversenyben álló franciákat, illetve az őket kis hátránnyal követő németeket.

Szombaton 9 órától folytatódik az egyéni verseny a 64-es tábla asszóival, majd 15 órakor lesz a négyes döntő. A vasárnapi csapat Vk 8 órakor rajtol, s a döntőre 15 órától kerül sor az Angyalföldi Sportközpontban.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.