Sport

Rangadót húzott be a New York és a Chicago is

Taroltak a hazai csapatok az NHL-ben, öt mérkőzésből ötöt is a vendéglátók is nyertek meg.

Jó ez öreg a háznál – vallhatják Anaheimben. A Duck srendelkezik az NHL mezőnynének legöregebb triójával, ugyanis az egy sorban szereplő Jason Blake, Saku Koivu és Teemu Selanne összesen 116 esztendős. A listavezető St. Louis ellen pedig pont az egyik veterán, nevezetesen Blake szerezte a győztes gólt, pedig a Blues háromszor is vezetett a mérkőzésen.

A keleti listavezető New York Rangers gyorsan ki is használta, hogy a St. Louis botlott, a Parkőrök ugyanis a Detroit Red Wings elleni 2-1-es győzelmükkel egy pontra feljöttek a Bluesra. Az első félidei gólváltást követően Ty Conklin és Henrik Lundqvist is lehúzta a rolót a kapuban, nem csoda, hogy a két hálóőrt választották a találkozó két legjobbjának. Előbbit végül mattolta a hosszabbításban Ryan Callahan, így két ponttal gazdagodott a Rangers.

Nagyon megy a New Yorknak:

A Chicago Blackhawks is hosszabbításban csikarta ki a győzelmet, Andrew Shaw a ráadás harmadik percében vette be Roberto Luongo kapuját. A Chicago Vancouver Canucks elleni sikere már az ötödik volt zsinórban.

A Carolina Hurricanes 3-1-re verte a Florida Pantherst, míg a Buffalo Sabres lenullázta a Montréal Canadienst.

Eredmények – NHL, alapszakasz
Carolina Hurricanes-Florida Panthers 3-1
Buffalo Sabres-Montreal Canadiens 3-0
New York Rangers-Detroit Red Wings 2-1, hosszabbítás után
Chicago Blackhawks-Vancouver Canucks 2-1, hosszabbítás után
Anaheim Ducks-St. Louis Blues 4-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik