Sport

Overdose az utolsó nagy futásra készül

Németországban lesz fedezőmén jövő évi visszavonulását követően Overdose.

Mikóczy Zoltán, a magyar versenyló társtulajdonosa a Digi Sport Reggeli Start című csütörtöki adásában elmondta: még bíznak abban, hogy Overdose idén szerepelhet a Royal Ascot Derbyn.

“Idén már nincs esély a fedezőménné történő átminősítésére, mert a lósportban a fedeztetési szezon januártól júniusig tart, a kancákat már szétosztották. Így ha most nyugdíjaztatnánk Dózit, azzal háromnegyed év semmittevésre kárhoztatnánk. Inkább megpróbáljuk felkészíteni egy utolsó nagy futásra, hadd versenyezzen – fogalmazott Mikóczy Zoltán, hozzátéve: nincs teljesen kizárva, hogy esetleg 2013-ban is versenyezzen a ló, ha az egészsége megengedi. – A tulajdonostársak ezeket a stratégiai döntéseket teljesen rám bízzák, viszont ők is ki vannak már éhezve a sikerre, ezért próbálkozunk még.”

Hozzáfűzte: visszavonulása után Overdose nagy valószínűséggel Németországban lesz fedezőmén azzal, hogy kellő számú magyar kancát biztosítanak számára, ami aztán hatással lehet a hazai versenylóállományra.

Mikóczy kitért arra is, hogy anyagilag jól jönne egy idei jó futás Overdose-tól. “De ennél is fontosabb, hogy az előző évek kudarcai, balszerencséi, a megroppant egészsége után megint előcsalogassuk Dóziból azt a képességet, amely a kelet-európai régió más versenylovaiból hiányzik. A szíve, a harciassága megmaradt” – tette hozzá.

Mikóczy kitért arra is, hogy a ló végül nem tudott elindulni Dubajban egyetlen viadalon sem, és ez megviselte a csapatot.

A társtulajdonos jelezte: Overdose-t szerdán újrapatkolták az angolok módszerével, az ortopéd beavatkozás után néhány nap, míg kiderül, bírja-e a terhelést. Ha igen, akkor Angliában marad, mert nem célszerű feleslegesen utaztatni, az ugyanis hasonló megterhelés, mint egy verseny.

Overdose tavaly november 13-án Rómában győzött Group III-as versenyen. Előtte a Royal Ascoton versenyzett még júniusban, s kiváló futással negyedik helyen ért célba. A 2010 augusztusáig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő ló 12 győzelem után savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, mellyel veszélybe került a karrierje. 2010-ben vissza tudott térni, de két megnyert futam után az év augusztusában csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Tavaly viszont ismét győzött, mégpedig Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban és a Royal Ascoton is újfent bizonyította egyedülálló tehetségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik