Sport

Újabb szívroham a focipályán

Sergio Granero a spanyol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban esett össze a pályán, kórházban ápolják.

Pár nappal azután, hogy Fabrice Muamba, a Bolton Wanderers játékosa összeesett a Tottenham elleni FA-kupa találkozón, újabb labdarúgó került kórházba.

A spanyol harmadik ligás Puerta Bonita játékosa, Sergio Granero a Pozuela elleni bajnoki 83. percében felugrott és összefejelt a levegőben ellenfelével. A híradások szerint szívrohamot kapott ő is, és a gyors orvosi beavatkozás után kórházba szállították.

A Marca című lap időközben azt közölte, hogy a labdarúgó már otthon van. A csapat edzője egyébként a játékos testvére, Juanjo Granero, aki így nyilatkozott: “Ahogy összesett, azonnal befutottam a pályára. Amikor megláttam a szemeit, azt gondoltam, lehet, hogy elveszítjük. Most az a fontos, hogy felépüljön, nem az, mikor focizhat újra. Arról hallani sem akarok”.

Mint kiderült, a játékosnak azért állt le egy percre a szíve, mert hatalmas ütés érte az állkapcsát. A pályán élesztették újra, a beavatkozásban mindkét csapat orvosi személyzete, és az egyik drukker is részt vett.

Fabrice Muamba egyébként jobban van, már felismerte családtagjait és a Spurs elleni meccs végeredményéről is érdeklődött.

Így történt az eset a mérkőzésen:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik