Sport

Óriási Vasas-feltámadás a Szeged ellen

A TEVA-Vasas-Uniqa vízilabdacsapata 12-8-ra verte a listavezető A Híd-Szeged Beton együttesét a Vodafone ob I. szerdai játéknapján.

Fantasztikus mérkőzést játszott egymással a Vodafone férfi vízilabda ob I. két élcsapata, az eddig csak egyetlen vereséget szenvedő Szeged és a Vasas.

A két Bajnokok Ligájában még érdekelt együttes összecsapásán 6-1-re elhúzott a vendégcsapat. Kapufák és kiállítások jellemezték az első negyedet, a Vasas képtelen volt kivédekezni a hátrányos szituációkat.

A második nyolc percben is folytatódott a kapufák kipécézése, Fazekas a hazai oldalon, Kiss Csaba a vendégektől lőtte telibe. Ezzel együtt Nagy Viktor a Vasas kapuja előtt nagyon elkapta a fonalat, és innentől szinte extázisban védett. Vámos Márton remekül értékesítette helyzeteit, így 6-6-ra egyenlített a Vasas a nagyszünetre.

És ezzel még nem volt vége, a Vasas mindösszesen 9-1-es rohamot mutatott fel, hiszen a harmadik negyedet is fölényesen, 4-1-re nyerte meg. Molnár Tamás ötméterest is hibázott a Szegedből 8-6-os hazai vezetésnél.

A vége mégis izgalmas lett. 10-9-nél a Szeged támadhatott, de Kunac a kapufára lőtte a labdát. A végén jobban bírta idegekkel a Vasas, amely számára lélekemelő győzelmet aratott.

A tabellát immáron az angyalföldiek vezetik, és győzelmükkel nagy lépést tettek az alapszakasz megnyerése felé.

Eredmény – férfi vízilabda ob I.
Teva-Vasas-Uniqa – A-Híd Szeged Beton 12-8 (1-5, 5-1, 4-1, 2-1)
A gólszerzők: Vámos 3, Katonás, Steinmetz, Boskovic 2-2, Kiss Gergely, Decker, Fazekas 1-1, illetve Kayes, Kiss Csaba, Kunac 2-2, Juhász, Younger, Molnár T.
Szolnok – Kaposvár 17-3
Ferencváros – Honvéd 5-17
Szentes – OSC 19-14
Debrecen – ZF-Eger 6-9

Ajánlott videó

Olvasói sztorik