Sport

Egy félidő elég volt

A Videoton FC a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén idegenben győzte le az MTK csapatát, kissé zaklatott első félidő után.

Kapcsolódó cikkek

Tartotta szavát Paulo Sousa a Videoton FC vezetőedzője, azaz ismét a Debrecen ellen hatalmasat bakizó Mladen Bozsovics nevével kezdődött a piros-kékek összeállítása. A csapatban többen is helyet kaptak a vasárnapi kezdő tizenegyben, ugyanis Sousa kijelentette a találkozó előtt, hogy egyáltalán nem tekintette másodosztályú együttesnek az MTK-t. „Erős, konkrét elképzelésekkel játszó csapat, amely rendkívül erős, akik jól szerepelnek az NB II-ben. Így tehát egyáltalán nem véletlen, hogy a kupában eddig jutottak. Ennél jobb bizonyíték nem szükséges.” – mondta a szakember. Ugyan a Ligakupában egy csoportban volt a két gárda, de ebből messzemenő következetéseket nem vont le Sousa, de jó viszonyítási alapnak tartotta.

Mindenesetre alaposan meglepte a kék-fehér alakulat a kupaelsőségre ácsingózó Videotont, hiszen nem telt el fél óra a félidőből, amikor már kétgólos előnyt kovácsoltak Garami József tanítványai. Előbb a 6. percben használta ki Könyves Norbert Szolnoki Roland hibáját, majd húsz perc elteltével ugyanebben a felállásban ismét Könyves volt a nyerő, és duplája már kétgólos hazai előnyt hozott. A szünet aztán döntő jelentőséggel bírt az összecsapás kimenetele szempontjából, mivel Sousa a második félidőre beküldte Nikolics Nemanját, és a támadó meghálálván a bizalmat beállítása után nyolc perccel már bevette Federici Groppioni hálóját. A 63. percben, pedig már egyenlített az egyre jobban domináló bajnokcsapat. Walter Lee ment el a balszélen, középre gurított Nikolicshoz, aki a 16-osről visszapasszolt Torghelle Sándornak, a támadó 17 méterről úgy lőtt jobbal a jobb felső sarokba, hogy a labda Vadnai Dániel lábáról kerül a hálóba.

És ezzel még nem volt vége. A 84. percben a rendkívül agilis Walter Lee cselezgetett a baloldalon, majd a 16-oson belülre tévedt, és beleszalad Rafe Wolfe lábába, Fábián játékvezető, pedig határozottan a 11-es pontra mutatott. Nem biztos, hogy igaza volt, de mindez nem változtat azon, hogy Nikolics kíméletlenül bevarrta a büntetőt, így már a Vidinél volt az előny. A második félidőben sokkal jobban játszó vendégcsapat bebizonyította, hogy egyértelműen jobb ennél az MTK-nál.

Jegyzőkönyv:

MTK – Videoton FC 2-3 (2-0)
Hungária körút, 700 néző

Vezette: Fábián (dr. Varga Zs., Demeter)
MTK: Groppioni  – Wolfe, Szekeres, Kálnoki Kis, Vadnai –  Könyves, Vukmir, Kanta J., Ladányi –  Vass P. (Zsidai, 61.), Frank (Balajti, 61)

Szakmai igazgató: Garami József
Videoton FC: M. Bozsovics –  Brachi, Caneira, P. Vinícius, Szolnoki –  F. Oliveira (Gyurcsó, 79.), Tóth B., Kovács I. (Sándor Gy., 68.), Mitrovics (Nikolics N. a szünetben), Walter Lee  – Torghelle

Vezetőedző: Paulo Sousa

Gólszerzők: Könyves 2 illetve Nikolics N. 2 (egyet 11-esből), Torghelle

Kiállítva: Ladányi (87. perc)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik