Sport

Válogatott hét, fehérváriakkal

Az Alcoa FKC-ből többen is szerepet kapnak ezen a héten a különböző nemzeti csapatoknál.

Siti Bea a magyar válogatott másodedzőjeként, illetve Sandra Nikcsevics montenegrói színekben vív EB-selejtezőket. Zsigmond Vivien a junior, PálinkásViktória, pedig a serdülő válogatottal játszik felkészülési meccseket.

Siti Bea, mint a magyar válogatott szövetségi kapitányának, Karl-Erik Böhnnek a segítője igyekszik Németország ellen győzelemre vezetni nemzeti csapatunkat, azaz visszavágni a világbajnoki selejtezőben elszenvedett vereségekért. Az Európa-bajnoki selejtezők 1. csoportjában mindkét válogatott veretlenül áll két forduló után, és ezen a héten kétszer is megmérkőznek egymással: előbb csütörtökön 18:15-kor Nyíregyházán, majd vasárnap 15:00-kor Trierben.

Montenegró csapata Sandra Nikcseviccsel  március 21.-én hazai pályán (Podgoricában), majd 25.-én idegenben (Rosztovban) Oroszországgal méri össze a tudását. A 3. számú selejtező csoportot Lengyelország és Anglia teszi teljessé, azonban szinte biztosra vehető, hogy a hollandiai EB-re az eddig veretlen oroszok és montenegróiak vívják majd ki a részvételt.

A magyar junior válogatott Zsigmond Viviennel a soraoban csütörtökön és pénteken Csehországban, a nyári világbajnokság házigazdájával játszik két mérkőzést. E meccsek már a az április 6.-8.-án Győrben sorra kerülő négycsapatos vb-selejtező tornára való felkészülést szolgálják, melyről egy nemzet kvalifikálja magát a csehországi U20-as világbajnokságra.

Pálinkás Viktória Budapesten edzőtáborozik a serdülő válogatottal, akikkel csütörtökön Nagyszentmiklósra utazik, ahol Románia ellen három barátságos mérkőzés szerepel a programban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik