Sport

Elindult az ARAK Aktív program

Káldor András

2012. 03. 20. 11:22

A Tóvárosi Általános Iskola tornatermében elindult az ARAK AKTIV versenysorozata, amelyet nagy sikerrel rendez az ARAK Atlétikai Klub immár ötödik alkalommal.

Korábban a témában:

Fuss! Ugorj! Dobj! Ezzel a szlogennel szólítja meg  2010 óta az ARAK Atlétikai Klub az általános iskolákat minden tavasszal és ősszel, amikor megrendezi a város sportéletébe is különleges színt hozó játékos terematlétikai programot. Idén is nyolc iskola tornatermében lesz frenetikus hangulat, hiszen a versenyzők mellett a szurkolótáborok is hallatni fogják hangukat.

A tóvárosi-s diákok hagyományosan jól szerepelnek az ARAK AKTIV versenysorozatának döntőin. A küzdelem azonban már az iskolai fordulóban is kiélezett szokott lenni. Nem volt ez másképp idén sem.

A harmadik évfolyam versenyével indult a nap, a 3/a “Villám váltó”-ja esélyt sem adott a többi osztálynak a továbbjutásra, magabiztosan nyerték a sprint és gátfutás, a hármas ugrás valamint a kislabda és a medicinlabda dobásból álló megmérettetést.
Őket a második évfolyam követte, ahol szintén az A osztály ki győztesen, a “Villámok” csak egyetlen pontot vesztettek.
A negyedik évfolyam csatája azonban olyan szorosra sikerült, hogy öt versenyszám után sem sikerült eldöntetni a továbbjutást. A mindent eldöntő hatodik feladatot (medicin dobás) végül az “Aktívok” (4/b) nyerték a “Fürge nyulak” (4/a) ellen, így ők harcolták ki a döntőben való indulás jogát.
Első évfolyamon az 1/a “Szuper Á” csapata, az ötödiken az “Arany csapat” (5/a), hatodikon pedig a “Huszárok” (6/c) képviselhetik az iskola színeit az április 14.-i városi döntőben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Balatonmáriafürdő, 2015. július 7.
Fürdőzők a balatonmáriafürdői strandon 2015. július 7-én. Az országos tiszti főorvos július 4-től július 8-án éjfélig hőségriadót rendelt el, mert ebben az időszakban eléri vagy meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot.
MTI Fotó: Varga György
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.