Sport

Átverték világbajnok tornászunkat

Berki Krisztián úgy tudta üzleti tárgyalásra érkezik, de kiderült, meglepetés születésnapi partira invitálták. A sajátjára.

Az olimpiai aranyesélyes magyar tornásznak leesett az álla, amikor megérkezett a menedzsere, Rácz Félix által szervezett “üzleti találkozóra”. Az első döbbenet elmúltával azonban már fülig ért a szája, hiszen a Nissan Hovány autószalonban több tucat barát és ismerős csak miatta gyűlt össze.

Ilyen átverésben mindenki örömmel részt venne

A barátok és ismerősök mellett hosszú tömött sorokban ott tolongtak az UTE apró tornásznövendékei, akik persze énekeltek is – szólt a „Boldog, boldog, boldog születésnapot…”, amely rendhagyón így folytatódott „…kívánjuk, hogy Londonban, legyen egy szép napod!” Az ajándék sem maradt el: az immár 27 éves világ- és Európa-bajnok tornász egy gyönyörű, fekete Nissan Qashqait kapott egyéves használatra. Az autó összetéveszthetetlen bármelyik másikkal, s nemcsak a „BERKI-01” rendszám miatt, hanem azért is, mert mindkét oldalát egy-egy matrica díszíti – Berki Krisztián a lovon, válogatott szerelésben, gyakorlat közben.

Berki Krisztián élete már jó ideje London, vagyis az olimpia körül forog – azért dolgozik nap mint nap, hogy kiegészítse, teljessé tegye éremgyűjteményét. Az autó is ebben segíti.

Amikor a bajnok meglátta a meglepetést, s átvette a kulcsait, megint nehéz volt megszólalnia. „Lassan minden álmom teljesül – nyelt nagyot Berki. – Már csak egy van, az olimpiai bajnoki cím megszerzése, de adott hozzá minden, hogy ez is valóra váljon…”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik