Sport

A Heat nyerte a floridai rangadót

Az NBA-ben szereplő Miami Heat visszavágott az Orlando Magicnek a legutóbbi vereségért.

Múlt kedden az Orlando hosszabbításban győzte le a floridai riválist, egyszersmind vezetést szerezve a két együttes idei párharcában. A Miaminak vasárnap este hazai parketten nyílt lehetősége a revansra, a Heat pedig élt is a lehetőséggel.

A meccs eleje Chris Boshról szólt, aki remekül sáfárkodott a helyzeteivel a palánk alatt. A Miami már 13 ponttal is vezetett, ám a Magic még a szünet előtt feljött ellenfelére. Fej fej mellett haladtak a csapatok 77-73-ig, ekkor azonban lenyomott egy 7-0-s rohanást a Heat és a találkozót is megnyerte. Dwyane Wade fantasztikusat játszott, 25 mezőnykísérletéből 13 is betalált, 31 ponttal zárt. LeBron James tripla-dupla közeli teljesítménnyel (14 pont, 12 lepattanó, 7 assziszt), Bosh 23 egységgel rukkolt elő.

Lenyomta a Heat a Magicet:

Kobe Bryant biztosan nem teszi ki az ablakba, amit a Utah Jazz ellen művelt, a Lakers klasszisa ugyanis 20 rádobásából mindössze hármat értékesített. A Muzsikusok ráadásul 103-99-re nyerni tudtak a Staples Centerben, így hiába Andrew Bynum klasszis teljesítménye (33 pont, 11 lepattanó), kikapott az LA.

Nem úgy a város másik csapata, a Clippers. Ők is szintén hazai parketten léptek pályára a még gyengécske, ám egyre pozitívabb jeleket mutató Detroit Pistons ellen. A Dugattyúsok közel jártak a sikerhez, azonban a rendes játékidő végén két támadást is elbohóckodtak, a hosszabbításban pedig jött Chris Paul és megnyerte övéinek a meccset.

Eredmények – NBA, alapszakasz
Cleveland Cavaliers-Atlanta Hawks 87-103
Los Angeles Clippers-Detroit Pistons 87-83 – hosszabbítás után
Memphis Grizzlies-Washington Wizards 97-92
Sacramento Kings-Minnesota Timberwolves 115-99
Miami Heat-Orlando Magic 91-81
Phoenix Suns-Houston Rockets 99-86
Los Angeles Lakers-Utah Jazz 99-103
Oklahoma City Thunder-Portland Trail Blazers 111-95

Ajánlott videó

Olvasói sztorik