Sport

A Sopron lett a Magyar Kupa győztese

A rutinosabb Uniqa-Euroleasing Sopron csapata megverte a házigazda Uni-SEAT Győrt a női kosárlabda Magyar Kupa döntőjében.

Története első kupadöntőjét játszotta a Győr, a Sopron viszont már rutinos csapat ezen a téren, épp ezért volt meglepő, hogy három és fél percig (!) nem született kosár a mérkőzésen, a csendet Kurasova törte meg.

A meccset a helyszínen tekintette meg Stefan Svitek, a magyar női válogatott új szlovák szövetségi kapitánya is.

A Sopron ezután átvette a kezdeményezést, jobban játszott az első negyedben, Fegyverneky irányításával. 10 másodperccel a vége előtt Rasheed Rita találatával visszajött a Győr 12-10-re, így kétpontos előnnyel várhatták a második etapot a felek. Fűrész Dia hármasával indított a Sopron, majd lerohanta ellenfelét, és 22-14-re elhúzott, ki is kérte utolsó félidei idejét Fűzy Ákos, a Győr vezetőedzője.

26-14 után a Győr átállt zónára, meg is zavarta ez a soproniakat, akik a nagyszünetig leadták előnyüket, Simon két triplájával 27-27-tel mentek a csapatok a nagyszünetre. Hollingsworth a szünetig 10 lepattanót és 8 pontot szerzett, Fegyverneky is 8-ig jutott.

A győriek amerikaija azonban gyorsan öszeszedte a harmadik negyed elején a negyedik faultját, így leültette őt a hajrára Fűzy Ákos. Sokszor ütköztek a játékosok egymással, csapkodó volt a játék, de a Győr egyszer sem tudta átvenni a vezetést. 43-33-as soproni vezetésnél ismét időt kért a hazaiak mestere, mert a csapatból egyedül Simon Zsófia tudta tartani a tempót a magasabb sebességi fokozaton futó címvédő ellen. Kilenc ponttal ment a Sopron a végső tízperc előtt.

A Sopronban Fűrész Dia és Fegyverneky játszott nagyon hasznosan, így Székely Norbert csapata nem engedte ki kezéből az irányítást, legalábbis tartotta a 7-10 pontos előnyét a negyed derekán is. Négy perccel a vége előtt Simon megint triplával jelentkezett (57-50), de hiába kapott technikait a Sopron, Hollingsworth mindkét büntetőjét kihagyta a fontos szituációban.

A végén szétesett a Győr játéka, a Sopronnak pedig csak elég volt értékesíteni a büntetőket. Az Uniqa-Euroleasing Sopron megvédte címét a Magyar Kupában.

Székely Norbert, a Sopron vezetőedzője a találkozó után a tavaly elhunyt Farkas Balázsnak, az Euroleasing korábbi elnökének, a magyar női kosárlabda elkötelezett támogatójának ajánlotta a győzelmet.

A bronzmérkőzésen a Zalaegerszeg bizonyította, hogy stabil, jó csapat, de a Pécs jelenleg mégrutinosabb ilyen szituációkban. A ZTE a félidőben még vezetett Zeljko Djokic együttesével szemben, de végül kikapott, így a Pécs szerezte meg a bronzérmet.

Eredmények – női kosárlabda Magyar Kupa
Döntő:
Uniqa-Euroleasing Sopron – Uni SEAT Győr 68-56 (12-10, 15-17, 22-17, 19-12)
A pontszerzők: Fegyverneky 20, Horti 16, Kurasova-Gorbunova 10, Fűrész 8, Krnjic 7, Zavecz 4, Czank 3, illetve Simon 20, Hollingsworth 11, Ciglar 7, Nagy-Bujdosó 5-5, Semsei 4, rasheed, Vincze 2-2

Bronzmérkőzés:
Pécs 2010 – ZTE KK 78-64 (18-21, 20-18, 19-11, 21-14)
A pontszerzők: Murphy 27, Horváth 14, Laczi 13, Quigley 9, Raksányi, Török 7-7, Sarok 1, illetve Vida 22, Szélesy 19, Zsovár 7, Czukor, Varga 5-5, Ambrus, Bukovszki 3-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik