Sport

Crosby újra éles bevetésen

Sidney Crosby, a Pittsburgh Penguins és a kanadai jégkorong-válogatott klasszisa hosszú kihagyás után tér vissza a jégre.

Kedden végre megérkezett a várva-várt bejelentés, melyre csapatszimpátia nélkül minden hokikedvelő már egy jó ideje vár: Sidney Crosby játékra jelentkezett. A még mindig csak 24 esztendős játékos csütörtökön, a New York Rangers ellen tér vissza a Madison Square Gardenbe.

A 2005-ös játékosbörze (draft) 1/1-ese 2011 januárjában kétszer is nagy ütést kapott a fejére, agyrázkódása miatt pedig egészen novemberig harcképtelen volt. Két-két góllal és gólpasszal nyitott november 21-én a New York Islanders ellen, azonban december 5-én belenézett David Krejci könyökébe, újabb agyrázkódása miatt pedig azóta sem játszott tétmérkőzésen, sőt, egy ideig arról is cikkeztek Észak-Amerikában, hogy akár a karrierje is rámehet a sérülésre.

Crosby már gőzerővel készül a nagy visszatérésre:

Crosby fantasztikus karriert tudhat a magáénak, rögvest első szezonjában 102 ponttal indított, második idényében pedig az összes amerikai major ligát (NHL, NBA, NFL, MLB) beleszámítva minden idők legfiatalabb játékosa lett, aki gólkirályi címet szerzett. 2009-ben a legfiatalabb csapatkapitányként segítette fennállása harmadik Stanley Kupájához a Pingvineket.

A válogatottban is kitesz magáért, a 2006-os világbajnokságon például a vébék történek legfiatalabb gólkirálya lett, míg a 2010-es vancouveri téli olimpián ő szerezte a győztes találatot (hosszabbításban) az USA elleni fináléban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik