Sport

Ünnepi rögbi tornát rendez az FRC

Immár 25 esztendeje, hogy március 15.-én a rögbisek utánpótlása az ünnep tiszteletére tornán találkozik, amelynek rendezője a Fehérvár Rugby Klub.

Öt kategóriában csaphatnak össze a jövő reménységei, méghozzá népes mezőnnyel. Idén 16 együttes jelezte részvételét, többek között a nagy hagyományokkal rendelkező Esztergomi Vitézek RSE, a Vác, a Dorog, az Agárd, Érd, valamint Budapest egyesületei érkeznek a megmérettetésre. A gyerekek a 10, 12, 14 éves korosztályokkal szállnak harcba, lesz TAG-Rögbi (szalagos kontaktmentes) is. Három kisebb pályán zajlanak majd a meccsek, így lényegében a szervezők tervei szerint már kora délután véget is érhet a torna.

Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy első rögbi tornát 1986. március 15.-én rendezték Sóskúton, ekkor bizony még a tornákra kokárdával, magyar zászlóval utazó játékosokat még igazoltatta a rendőrség, “nehogy valami rosszban törje a fejét az ifjúság”.
Nem is alakulhatott meg a Magyar Rögbi Szövetség csak az 1989/ II. egyesülési törvény után, 1990. március 15.-én Érden. Később átkerült a rendezés Székesfehérvárra, kibővülve az utánpótlás és leány korosztállyal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik