Sport

Olaj: az év legfontosabb meccse lett

A Szolnok együttese a Ventspils ellen a férfi kosárlabda EuroChallenge-ben a legjobb négy közé kerülésért küzd kedden Lettországban.

Volt már arra példa, hogy a nemzetközi sajtó nem tudta leírni egy magyar csapat nevét annak európai menetelése alkalmával: emlékezhetünk, hogy a DVSC labdarúgóit a Bajnokok Ligája-szereplése kapcsán csak Debrecheni néven emlegették a kontinensen. Most is ez a helyzet: a Sznolki készül a szezon legfontosabb meccsére az Európai Kosárlabda Szövetség weboldala szerint. Mármint a Szolnoki Olaj férfikosárlabda-csapata. Az EuroChallenge-sorozatban, a Final Fourba jutásért.

Igen, a magyar férfi kosárlabda elmúlt húsz évének legnagyobb bravúrját hajtotta végre Pór Péter csapata azzal, hogy az első csoportkör után a másodikban is továbbjutást érő helyen végzett. Nagy menetelés ez, és nem kell, hogy keserű legyen a szánk íze attól, hogy légiósok is vezető szerepet játszanak az Olajban. Merthogy nem csak a külföldiek teszik ezt. Horváth Ákos, Báder Márton, Fodor Márton, Trepák Zoltán is fontos láncszeme a csapatnak – halkan jegyezzük meg, ugyebár Obie Trotter is magyar állampolgár.

Egészen sajátos, de az Olaj második csoportkörében mind a négy együttes 3 győzelemmel és 3 vereséggel zárt, csak hazai sikerek születtek, így értelemszerűen a Szolnok is a hazai meccseit hozta, a Chalon, az Okapi Alstar és a Telekom Baskets Bonn ellen. A belga Okapit bámulatos mérkőzésen és különbséggel (112-76) nyerte meg a magyar csapat és a németalföldiek ellen idegenben is jól ment, az utolsó dobás azonban kimaradt, így a hazaiak örülhettek (84-86), pedig szinte végig vezetett az Olaj. A mindent eldöntő hatodik meccsen öldöklő csatában nyert 96-94-re a Szolnok, így később meglett a továbbjutás is.

„Belgiumban nekünk volt labdánk a győzelemhez, nem ment be, visszakaptunk valamit a sorstól” – utalt Horváth Ákos belgiumi és a litván Benas Veikalas szolnoki próbálkozására Fodor Márton, a csapat irányítója a Basketball News World kérdésére. A Bonn légiósának nem jött össze a triplakísérlet azon a bizonyos utolsó csoportmeccsen, így sikerült a második hely megszerzése a csoportban a mieinknek.

A nyerőember
A Szolnok legjobbja az utóbbi időben a közönség kedvence, Hristo Nikolov. A 27 éves bolgár bedobó 12.1-es pontátlaggal bír, de ez senkit ne tévesszen meg. Fantasztikus, hogyan fejlődött a játéka Szolnokra érkezése óta.
Elég csak megnéznünk az EuroChallenge-meccseket a pontjai vonatkozásában. Az elején 5, 7, 15, 8, 6, 5, 8, 3 pontot szerzett a Tampere elleni duplameccsen, a Pau, az Artland, a Keravnos, majd ugyanezen csapatok ellen fordított pályaválasztás mellett. Aztán jött a pálfordulás, és a mindent elsöprő lendület.
Chalon (idegenben) – 16 pont
Okapi (otthon) – 13 pont
Telekom (idegenben) – 25 pont
Chalon (otthon) – 13 pont
Okapi (idegenben) – 24 pont
Telekom (otthon) – 21 pont

Nagyon messziről indult a Szolnok, hiszen selejtezőt kellett játszania, a finn Tampere ellen ki is kapott az odavágón 77-69-re, hogy aztán a visszavágón 69-57-re diadalmaskodjon.

„A sorozat elején még nem volt teljes a csapatunk, sok játékos cserélődött aztán, és többen is zaklatottan tértek vissza a válogatottaktól. Nem sikerült kijutni az Európa-bajnokságra, csalódottak voltunk. Aztán utána egyre jobban játszottunk, és ne feledjük, tavaly is szerepeltünk már ebben a sorozatban, és mindössze egyszer kaptunk ki a saját csarnokunkban ez idő alatt, a ciprusi Keravnos ellen” – emlékeztet Fodor Márton (11 győztes meccs áll a mérleg másik oldalán).

A magyar válogatott azt is elmondta, hogy a Szolnok nem kétemberes csapat, hiába rutinos és ponterős Trotter (16.9 pontátlaggal bír a sorozatban és több mint 4 asszisztot oszt ki meccsenként) vagy Báder (8.6 lepattanó meccsenként), 8-9 kiemelkedő játékos alkotja a csapatot, a padról is tudnak segíteni a többiek. Báder például sokáig sérült volt, a csapat mégis sorra nyerte a meccseket, sőt, a center az utolsó csoportmeccseken nem is brillírozott.

A Szolnok menetelése azért is páratlan, mert mellette a hazai bajnokságban is remekelnek, igaz, legutóbb az Albacomp meg tudta verni a Tiszaligeti Sportcsarnokban.


„Sokak szerint szerencsénk volt az EuroChallenge-ben, szerintem ez nem igaz, nagyon megdolgoztunk a sikerért, és nem is akarjuk feladni az álmainkat. Elérhető a Final Four. Meg akarjuk lepni a Ventspilst az első meccsen, a másodikat pedig mindenképpen meg kell nyernünk. Kikapott már nálunk a letteknél erősebb csapat is” –
vetítette előre az esélyeket Fodor Márton.

Dragan Aleksic, a Szolnok másodedzője a szezon legfontosabb mérkőzésének nevezte a keddi, Ventspils elleni találkozót a csapat hétvégi bajnoki mérkőzése után. A ZTE elleni idegenbeli győzelem alkalmával nem volt ott a szolnoki kispadon Pór Péter, lázas beteg volt, de kedden már ott lenne a fiúkkal.

Szükség is van rá, nagy meccs lesz A Ventspils nem ismeretlen a magyar kosárbarátoknak idén, ugyanis a másik EuroChallenge-induló, a Paks csoportellenfele volt az első körben. A lettek mindkét alkalommal elpáholták a magyar együttest: otthon 69-56-ra, Pakson pedig 79-78-ra.

A csoportban még a Khimik Juzsnij és a Nyiznij Novgorod volt az ellenfél (korábban a selejtezőben az ukrán Azovmash), majd a második csoportkörben a francia Roanne Basket, a holland Leiden és a német Oldenburg – innen sikerült továbblépniük.

Férfi kosárlabda EuroChallenge, a 4 közé jutásért, 1. mérkőzés
Ventspils (lett) – Szolnoki Olaj (magyar)
Ventspils, 19 óra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik