Sport

Ha Bryantnek nem megy, a Lakersnek sem

A Los Angeles Lakers hiába vezetett a harmadik negyedben már 21 ponttal, végül mégis fejet hajtott a Washington Wizards otthonában.

A Lakers játékosai túl vannak három mérkőzést számláló keleti túrájukon, amely az első, Miami Heat elleni sikert követően két nem várt kudarccal végződött.

A szerda hajnali, meglepetésnek számító detroiti zakó után legutóbb a szintén gyengébb mérleggel álló Washingtonhoz látogatott Mike Brown legénysége, hogy megkíséreljék pozitív mérleggel zárni a kirándulást. A mérkőzést ennek megfelelően kezdték a vendégek és már az első negyed végén nyolcpontos előnnyel fordultak, amit kis híján meg is dupláztak a félidőre.

A mérkőzés eddig egyértelműen az orrtörése miatt továbbra is maszkot viselő Kobe Bryantről szólt, aki 20 pontjával kiemelkedett a mezőnyből. A fordulat a harmadik negyed derekán következett be, amikor a fővárosi csapat belekezdett egy 26-7-es szériába, így a negyedik negyed előtt már csak két egység volt a Lakers fórja. Innentől kezdve fej fej mellett haladtak a csapatok és az utolsó másodpercekig kiélezett csatában hiába hibázott négy büntetőt is a hazai gárda, a gyenge napot kifogó John Wall által értékesített kettő elegendőnek bizonyult, így kialakítva a 106-101-es végeredményt a felemás szezont produkáló Los Angeles-i csapat ellen.

Los Angeles-i bukta a fővárosban:

A hazaiaktól Trevor Booker (14 pont, 17 lepattanó) és Kevin Seraphin (14 pont, 9 lepattanót) nyújtott önmagához képest kiemelkedőt, míg a vendégeknél egyedül Pau Gasol (19 pont, 15 lepattanó) mutatott elfogadható teljesítményt, míg Bryant gyengének mondható 29 százalékos mezőnymutatóval jutott el 30 pontig.

Az alapszakasz elsőségért nagy harcban lévő három csapat (Oklahoma City Thunder, Chicago Bulls, Miami Heat) mindegyike nyert a játéknapon, a Bulls játékosa Derrick Rose az utolsó másodpercben döntött a javukra, az Oklahománál hárman is eljutottak 30 pontig (természetesen Kevin Durant 30, Russell Westbrook 31, és James Harden 30 pont), míg a Heatnél LeBron James dupla-duplája keltett feltűnést (31 pont, 11 lepattanó).

Eredmények:

Washington Wizards-Los Angeles Lakers 106-101
Philadelphia 76ers-Boston Celtics 103-71
Charlotte Bobcats-Utah Jazz 93-99
Toronto Raptors-Houston Rockets 116-98
Miami Heat-Atlanta Hawks 89-86
Oklahoma City Thunder-Phoenix Suns 115-104
Minnesota Timberwolves-Portland Trail Blazers 106-94
Milwaukee Bucks-Chicago Bulls 104-106
New Jersey Nets-Los Angeles Clippers 101-100
San Antonio Spurs-New York Knicks 118-105
Denver Nuggets-Cleveland Cavaliers 99-100
Sacramento Kings-New Orleans Hornets 99-98
Golden State Warriors-Memphis Grizzlies 92-110

Ajánlott videó

Olvasói sztorik