Sport

Dobhatják a kosárba!

„Dobd a kosárba!” szlogennel új országos kezdeményezés indult, melynek székesfehérvári állomásán labdákat adtak át a szervezők az iskoláknak.

Peresztegi Nagy Ákos a Magyar Kosárlabda Szövetség a „Dob a kosárba!” program Fejér megyei területi vezetője elmondta, hogy a kezdeményezés március elsején indult. Célja, pedig, hogy száz általános iskola első, és másodikos gyerekekből álló csoportot kapcsoljon, és építsen be a kosárlabda „társadalmába”. Az egész országot átfogó, nagyszabású akció lényege, hogy a mozgásszegény életmód miatt fontos, hogy a gyerekek már kisiskolás kortól sportolhassanak, megtapasztalhassák a mozgás örömét. Természetesen ennek megfelelően sportági előkészítést is adjon, de 18 éves korig tartalmazza azokat az alapokat, amelyekkel az intézmények felkészült játékosokat képezhetnek. A legfontosabb azonban a kosárlabdázás elterjesztése, a készség- és képességfejlesztés. „Lehetőségünk nyílott arra, hogy megyénként öt iskola csatlakozhasson a programhoz, de kötődésünknek köszönhetően Fejér megye nyolc iskolája kilenc csoporttal lehet részese az akciónak. Így a Tóvárosi Általános Iskola egy fiú, illetve egy lány csoportja mellett a Széna téri Általános Iskola, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a Vasvári Pál Általános Iskola, a Munkácsy Mihály Általános Iskola, a Vízivárosi Általános Iskola, valamint Pázmándról a Kempelen Farkas Általános Iskola. Hozzájuk csatlakozik még szeptembertől a Németh László Általános Iskola.” – tudtuk meg. A program keretein belül az iskoláknak olyan kötelezettségük van, hogy a csoportnak az iskola növendékeiből kell állni, és hetente kétszer egy órában ingyen kell biztosítani a tornatermet a foglalkozáshoz. A Magyar Kosárlabda Szövetség ennek fejében, pedig azt vállalja, hogy 15 darab labdát ad az iskolának, 201 darab a program nevével ellátott pólót, 2 darab bordásfalra felszerelhető kosárlabda palánkot, illetve a résztvevő edzők megfelelő díjazásban, és sportfelszerelésben fognak részesülni.

Zsolnai Gyöngy egykori 110 szeres válogatott kosárlabdázó, az országos program irányítója úgy ítélte meg, hogy legfőbb feladatuk, hogy megszerettessék a kisgyerekekkel a kosárlabdát és ennek legkézenfekvőbb módja az iskolákon keresztül valósulhat meg. „Számomra nagy öröm, hogy a megyében kilenc iskolának tudjuk odaadni azokat az ajándékokat, amelyekkel elkezdhetik a foglalkozásokat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik