Sport

Csendes mészárlás

Vladimir Klicsko a negyedik menetben technikai K.O.-val győzött a francia Jean Marc Mormeck ellen a WBA, WBO, IBF, IBO egyesített vb-összecsapáson.

Az előzetes hírek alapján a fiatalabbik Klicsko-fivérnek a szokásosnál is könnyebb dolga ígérkezett a korábbi cirkálósúlyú világbajnok ellen a düsseldorfi gálán.

Az tény, hogy Vova vagy kétszámmal nagyobb volt Jean Marc Mormecknél, és az önbizalom aránya is hasonló volt.

A kihívó a titulusa ellenére kezdettől fogva bunkerbokszot művelt, szuperbiztonságosnak szánt védekezésből próbált meg kósza beugrásokkal ütést bevinni.

A sok dulakodással járó első két menetben Klicsko ugyan tisztességesen megdolgozta a franciát, sőt, egy súlyosabb jobbegyenes után Mormeckre számolni kellett, de átszott, hogy az ukrán óriás nem igazán tud mit kezdeni az állandóan fogásba menekülő ellenféllel.

Ami persze nem jelenti azt, hogy Mormeck a fent említett jobbegyenesen kívül nem kapott még néhány méretes pofont.


A híressségek (balról: Sting, a Házibuli-filmekből is ismert Claude Brasseur, Jean-Paul Belmondo, Jean Reno)  jól szórakoztak – vagy szórakoztatták egymást…

A kívülről eseménytelennek látszó harmadik menet után Klicsko megunta az állóharcot, és a negyedikben egy hármas bal-jobb-bal kombinációval megpadlóztatta a franciát, aki ugyan számolás közben felállt, de a mérkőzésvezető nem engedte tovább a meccset.

Vladimir Klicsko megőrizte a négy vb-övet, és 57. győzelme mellett 50. kütéses sikerét ünnepelhette.

Klicsko a negyedik menetben elintézte Mormecket:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik