Az egyesület felnőtt csapata jelenleg a megyei harmadosztályban szerepel, míg különböző utánpótlás csapataik a korosztályos bajnokságokban mérkőznek. Éppen ezt az utánpótlást szeretnék még inkább fellendíteni a kék-fehér klub vezetói azzal, hogy toborzót hirdettek a fiataloknak. A kezdeményezést a Vasas, az MTK és a Bochum korábbi válogatott labdarúgója, Farkasházy László is felkarolta.A kék-fehér egyesület vezetői előbb az iskolákat aztán az óvodákat is végigjárják, hogy újra kibővítsék az egykor szebb napokat is látott klub utánpótlását. Cserébe az imádott sportág gyakorlásán túl képességfejlesztést ajánlanak, utazási lehetőséget különböző focitornákra, ajándék edző és mérkőzés felszereléseket, FIFA licences műfüves pályát és nyári táborozást kínálnak. A DAC-osok felhívják a gyermekek, na és természetesen a szülők figyelmét is: ha nem szeretnék, hogy csemetéjük a számítógép előtt üljön, viszont azt akarják, hogy rendszeresen sportoljon, akkor jelentkezzenek a 06 / 20 247 0640-es telefonszámon Farkasházy Lászlónál.
- 17:02 21-szer igényelt temetési szabadságot egy tanárnő, például nagyapja szeretőjének búcsúztatása miatt
- 16:59 Serie A-t nyert edzőt igazolt a Fiorentina futballcsapata
- 15:59 Négy növényvédőszer kapott engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
- 15:49 Napról napra élnek a kézicsapatok, miközben a szövetség eldorbézolt 200 ezer eurót
- 15:45 Donald Trump 30 százalékos vámmal sújtaná az EU-t augusztustól
- 15:36 „Ha visszaküldi ezt az embert a ringbe, meg fog halni” – a 76. menetben ért véget az utolsó pusztakezes, nehézsúlyú címmérkőzés
- 15:25 Megemelték a házvásárlás értékhatárát az Otthon Start Programban
- 15:11 Megint leállt a központi ügyintézés, a DÁP sem működik
- 15:02 Takács Péter reagált a Tisza egészségügyi terveire: „Megígértek egy sor olyan intézkedést, amit mi már bevezettünk”
- 14:44 Elsőfokú riasztást adtak ki felhőszakadások veszélye miatt
- 14:28 Szlovákia a jövő héten meg akar egyezni az EU-val az orosz gázszállításról
- 14:21 Dopping: szorul a hurok az üzbég taekwondósok körül
- 13:58 Máig megoldatlan a csillagember rejtélye
- 13:56 Viselkedése miatt kitette otthonról 9 éves kislányát egy anya és nem érdekli, mit gondolnak róla
- 13:39 Wirtz utódjáért klubrekordot jelentő összeget fizetett a Leverkusen
- 06:51 Ez nem klímahiszti, hanem klímagyász – így készülnek a társadalmi összeomlásra a magyar mélyalkalmazkodók
- 10:58 A temetésen mondott gyászbeszéde buktatta le a szüleit meggyilkoló kamaszlányt
- 10:31 Megszületett az első siker Trump vámháborújában
- 07:29 Király Linda a testi-lelki megújulása miatt nem tudja meglátogatni Amerikában élő szerelmét
- 13:58 Máig megoldatlan a csillagember rejtélye
- 13:56 Viselkedése miatt kitette otthonról 9 éves kislányát egy anya és nem érdekli, mit gondolnak róla
- 10:21 Mihályfi Luca: Sokan mondják, hogy nyálas, amit csinálunk, öt éve még én is ezt mondtam volna
- 11:57 G7: Visszatért a nulla forintos folyószámlák kora
- 15:11 Megint leállt a központi ügyintézés, a DÁP sem működik
- 09:56 Népirtás volt a srebrenicai mészárlás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!