Sport

Sean Jazayeri győzelmével ért véget a WPT LAPC

Az amatőr Sean Jazayeri orozta el a profi zsugások elől a World Poker Tour Los Angeles Poker Classic bajnoki címét.

Öt vérprofi elől az amerikai hobbipókeres Sean Jazayeri szerezte meg a győzelmet a WPT LAPC főversenyén, a bajnoki cím közel 1,4 millió dollárt ért az amatőr játékos számára – írja a Poker.hu.

Két WSOP bajnok és két WSOP finálét is megjárt játékos mellett a félprofi Jason Burt és Sean Jazayeri voltak a WPT LAPC fekete bárányai.

Az első helyen a tavaly élete első WSOP bajnoki címét megszerző és homoszexualitását nyíltan felvállaló Jason Somerville volt az első kieső, őt követte Jason Burt, majd a versenyen szinte végig vezető Noah Schwartz.

A dobogó alsó fokára a másik WSOP karkötős Daniel „djk123” Kelly állhatott fel, így a párbajt az online tornaspecialista David „Doc Sands” Sands és az amatőr, bár már számos szép eredménnyel rendelkező Sean Jazayeri játszhatták.

Jazayeri 11-2 arányú vezetéssel kezdhette a végső küzdelmet, a vezetést pedig nem is adta ki a kezéből, az utolsó partiban A-5-el, míg Sands K-Q lapokkal ment allin, az asztalra pedig a K-10-5-J-5 lapok érkeztek.

Sean Jazayeri tehát ötös drillel nyerte meg a tornát, és szerezte meg az 1370 000 dollárt érő első helyet.

A WPT Los Angeles Poker Classic végeredménye:
1. hely: Sean Jazayeri – 1 370 240 dollár
2. hely: David Sands – 806 370 dollár
3. hely: Dan Kelly – 521 770 dollár
4. hely: Noah Schwartz – 355 750 dollár
5. hely: Jason Burt – 252 980 dollár
6. hely: Jason Somerville – 202 910 dollár

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik