Sport

Űridőt futhat Bolt a londoni olimpián

Sebastian Coe, a londoni olimpia szervezőbizottságának vezetője szerint Usain Bolt akár 9.4 másodperces időre is képes lehet 100 méteren a játékokon.

A kétszeres olimpiai bajnok középtávfutó úgy véli, hogy a 100 és a 200 méteren is címvédő és világcsúcstartó jamaicai sprinternek olyan képességei vannak, melyekkel a fizika törvényeit is meghazudtolhatja.

Emellett azért sem tartja lehetetlennek a 9,4 másodperces eredmény elérését, mert korábban több más számban is születtek már olyan rekordok, melyekre a tudósok korábban azt mondták, elérhetetlenek.

“Volt idő, amikor tudósok azt hangoztatták, hogy 4 perces mérföldet lehetetlenség futni, mint ahogy régen olyat is hallottam szakemberektől, hogy nem érhet el senki 1:43 percnél sokkal jobb 800 métert” – nyilatkozta Sebastian Coe, aki 1:41.73 perccel 16 éven át tartotta a 800 világcsúcsát.


“Most pedig ott tartunk, hogy ez utóbbi számban a kenyai David Rudisha szerintem 1:41-nél is lényegesen gyorsabb tud majd lenni. Én komolyan hiszek abban, hogy Bolt elérheti ezt az eredményt. Ugyanakkor mellette még honfitársa, a világbajnok Yohann Blake is képes lehet nagy időre, de az amerikai Tyson Gayt sem lehet figyelmen kívül hagyni az esélylatolgatásoknál. Az én megítélésem szerint Bolt gyorsabb náluk, de nagyon kiélezett csatát várok 100-on és 200-on is az olimpián” –
így a sportvezető.

Usain Bolt 2009 óta 9,58 másodperccel tartja a 100 méteres síkfutás világcsúcsát, ugyanakkor az elmúlt két évben nem rukkolt elő olyan teljesítménnyel, mint 2008-ban vagy 2009-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik