Sport

Fantasztikus újítás vízilabdában

Végre megmozdulni látszik az állóvíz vízilabdában. A Jadranska Ligában olyan újítást próbáltak ki, amely látványosabbá, érthetőbbé teheti a sportágat.

A Jadranska Liga Európa egyik, ha nem a legerősebb vízilabda-ligája. A 2011/12-es szezonben szlovén, horvát, montenegrói, szerb és idén először olasz csapatok (Pro Recco) részvételével zajlik.

A liga mindemellett arról is híres, hogy próbál előrefele tekinteni, mármint ami a sportág újításait illeti. Nemrég például, a Pro Recco-Jug Dubrovnik rangadón érdekes technikai újítást alkalmaztak a rendezők – írta a vlv.hu. A játék teljes időtartama alatt fénysugár jelezte a vízilabda medence két legfontosabb vonalát, az ötméteres és a kétméteres határt. A fényt egy led lámpacsík adta, amit a határvonalakat jelző bójáktól vezettek le a medence aljára, majd áthúzták a túloldalra és rögzítették a csempéhez.

A prorecco.it fotóin jól látszik, hogy a házigazda medencéjében
a pálya mely területeit világították meg.

A kísérlet sikeresnek bizonyult, mert a Liga március 17-18-án esedékes négyes döntőjében is alkalmazni fogják az újítást. A rijekai Final Fourban a Pro Recco két magyarja – Madaras Norbert és Kásás Tamás, illetve a házigazda Primorje Rijeka színeiben a Varga testvérekDániel és Dénes – is érdekeltek.

Madaras, aki részese volt a tesztnek a vlv.hu-nak elmondta: „A meccs közben nem zavart egyáltalán, nem ezzel foglalkozol, amikor játszol. Láttam közben a csíkot, de amúgy is tudom, hogy nagyjából hol van az ötméteres vonal. Talán a nézők számára látványosabbá, szórakoztatóbbá teszi a játékot a fénycsík. Nincs kizárva, hogy egy kicsit a játékvezetőknek is segít pontosabban megítélni bizonyos helyzeteket. Egyébként nem csak a két vonal volt kivilágítva, hanem a büntetés letöltésére szolgáló “ketrec” és a két kapu hátsó része is. Kimondottan örülök az újításnak, de „nem is kifejezetten a világítás miatt, hanem azért, mert végre történik valami ebben a langyos pólós világban.” Kásás is azon a véleményen van, hogy: „Minden, ami a vízilabda látványosságát segíti, csak jól jöhet.”

Az újítás mellékhatása: egész hangulatos showelem

A Varga testvérek hasonló véleményen vannak. Ahogy Varga Dani fogalmaz: „Nem valószínű, hogy ez az újítás fogja megmenteni a sportágat, minden esetre egy lépés előre.” Míg öccse, Dénes amondó: „A nézők számára segíti a vízben történtek megértését. Ez a kivilágítás azért is hasznos lehet, mert megkönnyíti a bírók számára a döntést, illetve csökkenti a hibalehetőséget.”

Az innováció felkeltette a FINA érdeklődését is, s nem elképzelhetetlen, hogy már a londoni olimpia vízilabda-tornáján alkalmazni fogják!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik