Sport

Olimpiai karikákat avattak a Temzén

A londoni olimpia előtt 150 nappal a brit fővárosban 11 méter magas olimpiai karikákat avattak a Temze folyón.

Már csak száznegyvenkilencet kell aludni, és elkezdődik a 30. londoni nyári olimpiai játékok. Nagy-Britannia fővárosa már most lázban ég, és a jelek arra mutatnak, július 27-től még inkább “kivetkőzik magából”.

A 150 nappal az olimpia előtt a Temzén felavatott 11 méter magas és 25 méter széles olimpiai ötkarika ugyanis nemcsak a játékoknak, hanem az azt övező kulturális fesztiválsorozatnak is a jelképe lesz.

Az olimpiai karikák egy uszályon vándorolnak majd, érintve a Towert és Canary Wharfot is. Az élő zenével, szabadtéri programokkal, spontán koncertekkel fűszerezett programsorozat július 21-én kezdődik és szeptember 1-jéig tart, azaz a paralimpiai játékokat is átöleli, és nemes egyszerűséggel a London 2012 Festival nevet kapta.

Boris Johnson, London polgármestere elmondta: minden idők legnagyobb szabadtéri fesztiválja lesz ez a fővárosban, amely hatalmas munkát igényel, de új megvilágításba helyezi majd Londont.

A kulturális porgramok döntő többsége, így például operák és színházi előadások, ingyenesek lesznek.

Hogy a magyar olimpiai küldöttség 150 nappal az indulás előtt hol áll a kvóták tekintetében, megtudthatod a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján részletesen.

Egyébként eddig összesen 86 fős a magyar csapat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik