Sport

A Szolnok győzött, a Volán kikapott a sorsdöntő napon

A Szolnok férfikosárlabda-csapata megtette a magáét az EuroChallenge fordulóban, a Sapa Fehérvár viszont kikapott a Ljubljanától az EBEL-ben.

Felemásra sikeredett a kedd a csapatsportok szerelmesei számára. A Szolnok minimum 14 pontos győzelemre készült a Telekom Bonn ellen a férfi kosárlabda EuroChallenge-ben, ezzel továbblépett volna a legjobb nyolc közé

Végül csak két ponttal nyert Pór Péter együttese, így meg kell várnia a másik csoportmeccs eredményét. Az Olaj így is dicséretet érdemel, mert a német bajnokság egyik nagy múltú csapatát verte meg a Tiszaligetben.

Jobban fáj a Sapa Fehérvár AV19 veresége a szlovén Olimpija Ljubljana ellen, ugyanis amennyiben a vendégek pénteken nyernek Szlovéniában, véget ér a párharc, az EBEL a magyar csapat számára.

A mieink ezen a napon nem találták a ritmust, így előnybe került a Ljubljana. Beigazolódott, a rájátszás teljesen más közeg, ahol nem remeghet meg a kéz.

Eredmény – EBEL, 5. playoff kör
Sapa Fehérvár AV19 – Olimpija Ljubljana 1-2 (0-1, 0-1, 1-0)


Élő közvetítésünket az alábbiakban olvashatod vissz
a.

HIÁBA, A SAPA FEHÉRVÁR AV19 2-1-RE KIKAPOTT AZ OLIMPIJA LJUBLJANÁTÓL! VÉGE!

60. PERC: Kevin Primeau lehozza Munrót a kapuból, mindent egy lapra!

(57-50-re vezet a belga Okapi a Chalon ellen a harmadik harmad hatodik percében.)

58. PERC: Kettő és fél perccel a vége előtt szándékos korongkiemelés a vendégektől, nem fújnak…

GÓÓL! Szépített a Volán: Mihály Árpád vitte be középre, végül gyengécske volt a lövése, de becsorgott. Van remény arra, hogy folytatódjon maratoni közvetítésünk… 1-2!

56. PERC: Derek Ryan is kimegy, 4 a 3 ellen… Miután egyenlő létszám alakult ki, Johansson előtt adódott nagy lehetőség, de a helyzet kimaradt, az utolsó pillanatban közbeléptek.

55. PERC: Kettős emberelőnyben nagy jóindulattal a Sapa Fehérvár! Golicicet küldték ki.

55. PERC: Botfogásért kiállítják Hughest, talán az utolsó esély a visszakapaszkodásra.

53. PERC: Sikorcin és McBride pofozkodik egy sort, továbbra is fölényben a magyar csapat. Ezzel együtt Smirnov kapura szúrja, Munro véd.

51. PERC: Kontrázott a Ljubljana, Taylor indítása eljut Pancéig, egy az egyben megveri Munrót – bajban a Sapa Fehérvár. 0-2!

2-0-RA VEZET AZ OLIMPIJA LJUBLJANA!

50. PERC: Tíz perc telt el a harmadik harmadból, még nem talált kaput a Sapa, de fölényben játszik.

49. PERC: Sofronnal szemben szabálytalankodtak érdekes körülmények között, de a kiállítás elmaradt. Sok a pontatlanság a meccsen, idegesek a felek, a játékvezetők is. Sikorcin nem tudta levenni kézzel a korongot, amely egy másik Volán-játékoshoz került, a bírók szándékos kézpassznak minősítették az esetet.

(A félidőben 43-38-ra vezet az Okapi a Chalon ellen, ha megmarad a hazai előny, a Szolnok kosárlabdázói a legjobb 8 közé kerülnek az EuroChallenge-ben.)

42. PERC: Láda elesett a saját harmadunk vonalán, kettő egyben vitték kapura a korongot a szlovének, Taylor nem passzolt, hanem lőtt, de a kapusunk ismét jó helyen állt!


EGY PALACKOT DOBOTT VALAKI A JÁTÉKTÉRRE –
már ki is emelték a fehérvári drukkert, folytatódhatott a meccs. A szlovének kétszer fel tudtak állni a kétperces büntetés alatt, de Munro mind a két alkalommal szépen védett.

Elkezdődött a harmadik harmad Fehérváron: egy kontratámadás végén Ladányi készített elő Vasnak, aki egyből lőtt, épphogy mellé. Sofron aztán 2 percet kapott a sporiktól. Továbbra is a Ljubljana vezet 1-0-ra!

A belga Okapi Alstar a második negyed 5. percében 36-30-ra vezet a Chalon ellen, ez jó a Szolnoknak.

A második harmad végén továbbra is a Ljubljana vezet a fehérvári jégcsarnokban.

A Fehérvárra koncentrálunk a folytatásban és a belga-francia kosármeccsről is helyzetjelentés adunk.

A Fehérvár-Ljubjana meccs első harmadának összefoglalója:

A Szolnok tehát megtette a magáét:

Szolnoki Olaj KK – Telekom Baskets Bonn 96-94 (25-28, 19-22, 28-15, 24-29)

A legjobb dobók: Nikolov 21, Horváth Ákos 19, Trotter 18, Mills 13, Gay 11, illetve Buljan 26, Serapinas 16, Veikalas, Ensminger, Battle 12,

HOKI: bunyó Fehérváron
A Fehérvár nem tudott eredményes lenni a kettős emberelőnyben, Munro viszont meccsben tartja a mieinket. Munro szenzációs bravúrokkal tartja meccsben a csapatot. Majd kisebb verekedés a Lamoureux kapuja előtt. Cole rálöki Klassent a kapusra, Lamoureux megsérül.

Fantasztikus mérkőzésen győzött a Szolnoki Olaj KK a Telekom Baskets Bonn ellen, és így megmaradt az esélye arra, hogy továbbjusson a legjobb nyolc közé. Ehhez a belga Okapi Alstarnak le kell győznie a francia Chalont.

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, GYŐZÖTT A SZOLNOK 96-94-RE!

Azonnal odaütnek… Mills dobhat kettőt. Az első bemegy, a második nem, elhozzák a németek, de Veikalas triplája nem jó.

10. PERC: 95-94, és 5 másodpercig támadhat a Szolnok. Ennél nem lehet izgalmasabb! Időkérés…

10. PERC: Horváth Ákos – csak egyet dob be, 95-93, Battle két büntetője következik, 6 másodperc van hátra.

10. PERC: 94-93, mert Nikolov dobása most nem jó, Veikalasé igen. 16 másodperc van hátra.

9. PERC: Trotter két pontja a büntetőpontról, nagyon kellettek ezek, 1 perc van hátra, 94-91!

8. PERC: Zvonko Buljannak hívják azt a fiatalembert, aki már 24 pontos a vendégeknél. Hihetetlenül jól játszik. Trotter is csak egy büntetőt értékesít, majd Mills szerez labdát, de a tripla kimarad. Battle-nek nem… 90-87!

8. PERC: Trotter egy már elveszített labda után dob triplát, Mills és Báder harcolt a labdáért. Buljan válaszolt, aztán meg Mills, így most nagyon szellős védekezés mellett potyognak a kosarak. 89-82!

7. PERC: Báder megint csak egy büntetőt dob be, 84-80. Gay szerez lepattanót!

7. PERC: 2-10-es sorozat, sajnos, Buljan és Veikalas kotort oda, és már csak 83-80 a Szolnoknak! időt kért Pór Péter!

5. PERC: Rendkívül feszült a meccs, a görög játékvezetőknek nem lesz egyszerű dolga a véghajrában. Most 5 pontot szerez zsinórban a vendégcsapat, Serapinas volt eredményes utoljára. Horváth Ákos betalál, megnyugtatva ezzel az Olajka drukkereit. 83-75!

HOKI: talán most egyenlítünk?
Cole ment ki két percre, majd pár másodperc múlva Vedlint is kiszórták a játékvezetők a Ljubljanából. Kettős emberelőny majd két percig a fehérváriak számára!

4. PERC: Gaffney is ideges, elad egy labdát, és a szolnoki támadás végén Horváth Ákos tripljával már 11 pontos a szolnoki előny – 81-70! Jordan talál be, majd a horvát Buljan szabályosan letaglózza Millst. Nincs technikai, ellenben van időkérés!

3. PERC: A német csapatban eddig egyetlen német játékos sem lépett pályára. Trepák duplát dob, majd Buljan elhibázott hármasa után Nikolov ellen szabálytalankodnak. A bolgár, aki a meccs eddigi hőse, kihagyja az első büntetőt, a másodikat viszont nem – 78-70!

2. PERC: Most kis mélypont a Szolnoknál, a 10 pontos előny már csak 5 pont – 75-70!

HOKI: elkezdődött a második harmad
Elindult a második harmad az ifjabb Ocskay Gábor Sportcsarnokban. Fehérvár-Ljubljana 0-1

1. PERC: A magyar férfi kosárlabda legnagyobb sikere lenne az utóbbi 10 évet tekintve, ha a Szolnok továbbjutna a legjobb nyolc közé. Ha “csak” nyerünk, várni kell a másik mérkőzésre, ahol a belga Okapinak le kell győznie a Chalont. Csakhogy Trepák triplát dob, majd Veikalas is – 75-68!

4. NEGYED: A németeké az első támadás, amit annak rendje és módja szerint el is rontanak.

Nikolov 20, Buljan 15 pontos, ők a legeredményesebbek az utolsó szünet előtt.

VÉGE A HARMADIK NEGYEDNEK, MEGVAN A 14 FELE – 72-65!

10. PERC: Buljan eredményes, miután a legtávolabb álló játékvezető faultot fújt Trepák ellen. Nikolov 20. pontját szerzi, viszaáll az ötpontos differencia. Mills is betalál, miután senki nem támadta. 70-63, de Buljan betalál, majd faultol 3,2 másodperccel a negyed vége előtt. Mills mindkettőt értékesíti, 72-65!

9. PERC: Most mindenki hangos a csarnokban. Trepák ellen szabálytalankodnak, de mindkét büntető kimarad. Horváth Ákos eredményes egy kimaradt német helyzet után. 12-0-s magyar roham, és 66-61 ide. Szép sorozat!

8. PERC: Jót tett a zónavédekezés, Veikalas elhibázta a hármast, nem úgy TREPÁK 64-61-re vezet a Szolnok.

7. PERC: 61-61!!!!! Nikolov zsákolással fejez be egy villámgyors támadást. Időt kér a Bonn!

6. PERC: Nikolov talál be az időkérés után, pedig nem volt megfelelő a szög a dobáshoz. Az első védekezésünk tökéletes. Fodor Márton kap most több szerepet, na meg Nikolov, aki 58-61-re hozza fel 15. pontjával a mieinket. Még egy büntető is jár érte, az is bent van, 59-61!

Pór Péter időt kér, és zónát kér a játékosoktól.

5. PERC: Báder mellett Ensminger megint befordul, ezek most nem a Szolnok percei, már 8 góllal vezetnek a németek. Nikolov jelentkezik hála az égnek egy trojkával. 54-59!

5. PERC: Veikalas – lehetetlen helyzetből talált be. Hármas… 51-57!

4. PERC: Továbbra sem az igazi a szolnoki csapat, a támadásokban megáll a tudomány. Persze, ha faultig mennek, közelebb lehet férkőzni. Báder duplája a büntetővonalról, 51-54!

3. PERC: Báder Marci magas ember, mégis elgyötrik középen. Jöhet a két büntető: a második bemegy, az 1. pontja a centernek.

2. PERC: Megadnak egy olyan német kosarat, amelyet mi nem adtunk volna meg, Veikalas volt eredményes. 48-52!

3. NEGYED: A miénk az első támadás: Trotter hármasa lejön, Nikolov lepattanót szerzett, majd Horváth Ákos haladt be a nagy emberek között és duplát ért el: 46-50!

“Álljatok fel, álljatok fel” – kéri a B-közép a szolnoki drukkerektől.

HOKI: egy harmad után 0-1
Vége az első harmadnak Székesfehérváron, nem áll jól a Sapa, hiszen vezetnek a szlovének.

A Szolnok az első meccsén 85-64-re kikapott a francia Chalon otthonában, aztán elképesztő játékkal 112-76-ra verte a belga Okapi Alstart. Bonnban 89-75-re alulmaradt Pór Péter csapata, majd idehaza 90-81-es siker jött a franciák ellen. A belgák ellen idegenben sokáig vezetett a magyar csapat, de végül két ponttal, 86-84-re kikapott.

Rátgéber László, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya a Sport Televíziónak a szünetben elmondta, benne van a játékban akár a 14 pontos győzelem is, és mindenképpen nagy dolog, hogy a Szolnok februárban még nemzetközi meccset játszik.

Hamarosan folytatódik a Szolnok-Bonn találkozó a harmadik negyeddel.

HOKI: nem él az előnyökkel a Volán
Kétszer is emberelőnybe került a Volán a Ljubljana ellen, de gólt még nem szerzett, az első harmad fele telt el a mérkőzésből.

VÉGE A MÁSODIK NEGYEDNEK – 44-50!

10. PERC: Ensmingert nem bírta Grebenár tartani, az amerikai duplájával tartja előnyét a Bonn, majd a mieink szépítése után Battle rohan át a pályán. Horváth Ákos triplája nem ment be, 50 pontot kapott egy félidő alatt a Szolnok.

9. PERC: Jobban bírja egyelőre idegekkel a vendégcsapat, 46-40-re mennek.

8. PERC: Egyelőre nem használt az időkérés: Battle tört be és dobott duplát. 40-44!

HOKI: vezet a Ljubljana!
Egy ljubljanai kontra végén Music játszott Taylor elé, aki közelről a kapuba segítette a pakkot. 0-1!

7. PERC: 40-40 – és ez nem teniszmeccs. Gay eredményes a hárompontos vonalon túlról. Buljan azonnal válaszol, már 11 pontos a horvát játékos. Pór Péter időt is kért, nem csoda.

HOKI: Vas és vas Fehérváron
A Sapa Fehérvár Facebook oldalának tájékoztatása szerint a vendég szlovének lőttek először kapura, de Munro védeni tudott. Vas Márton következett, majd Ladányi, de a korong az oldalhálóban landolt. Az eredményjelző továbbra is rakoncátlankodik.

6. PERC: A litván Serapinas lesz az a játékos, akit az Olaj drukkerei nem fognak a szívükbe zárni. Hidegvérrel hozza közelebb a Bonnt, amikor azt hinnénk, hogy elhúzhatna a magyar csapat. Már 10 pontnál jár a rutinos, 30 éves játékos.

6. PERC: Remek sorozat, Horváth Ákos triplájával újra vezet a Szolnok! 37-35!!

4. PERC: Majdnem kivédekezte a német támadást a Szolnok, de a végén a lepattanó nem a miénk lett, lélektanilag nem jött jól ez a kosár, amelyet Battle jegyzett – 31-33!

4. PERC: Most nincs nagy rohanás a mérkőzésen, de a Szolnok ideges, Nikolov adta el a labdát.

2. PERC: A bolgár Nikolové az első kosár, de Buljan szinte azonnal válaszol. Gay közben megkapja második személyi hibáját, még jó, hogy a büntik nem ülnek, ellenben Mills eredményes tempóból. 29-30!

2. NEGYED: A németeké az első támadás.

HOKI: elkezdte a Volán

A Sapa Fehérvár 7-2-re és 8-1-re győzte le az eddigi fehérvári mérkőzéseken a szlovéneket, akik kifejezetten a Volánnal akartak játszani a playoffban, az utolsó meccsüket a Salzburg ellen például szándékosan veszítették el a szétlövésben. Meg is büntette őket az EBEL.
Az eredményjelző beadta az unalmast az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, de aztán megjavult.

A Bonn 61 százalékos pontossággal dobott az első negyedben, a mieink 51 százalékkal, emellett 8-8 lepattanó mindkét oldalon. Horváth Ákos a legeredményesebb magyar, 6 ponttal.

VÉGE AZ ELSŐ NEGYEDNEK, 25-28!

10. PERC: Hihetetlen magas a Bonn csapata, erre eddig kevés figyelem jutott az Olajnál. Jordan időközben megsérül, nem tud visszajönni, helyette Gaffney szorgoskodik a palánk alatt. Az utolsó támadás is a németeké, de a dudaszó pillanatában elhajított kosár nem ült.

9. PERC: A csereként beállt Buljan most kétszer eredményes, kicsit szellős a szolnoki védelem. Gay és Trepák is a pályán a Szolnokban. Trotter büntetőkkel szépít, 22-24!

8. PERC: Horváth Ákos eddig remekel, utóbb büntetőből talált be kétszer, Gaffney, aki a Los Angeles Lakers közelébe is került, zsákolással válaszol. 20-18.

HOKI: a Ljubljana kerete a fehérvári EBEL-meccsre
A vendégek előzetesen megadott összeállítása: Lamoureux – Smirnov, Cvetek, Sefic, Golicic, Ograjensek, Dervaric, Cole, Pance E., McBride, Verlic, Fraser, Vedlin, Taylor, Music, Hughes, Groznik, Rezek.

7. PERC: Pontatlanok a németek, akik a Jordan, Gaffney, Veikalas, Ensminger, Serapinas összeállításban kezdtek. Jordan megszerzi első tripláját. 15-14-re vezet a Szolnok, amely eddig minden hazai meccsét megnyerte a második csoportkörben.

5. PERC: Parázs meccs zajlik a Tiszaligeti Sportcsarnokban. 7-11 után Trotter dobott triplát, naná, hogy felugrott az egész csarnok. 11-11, majd jött Nikolov és a 6-0-s szolnoki roham.

A két csapat németországi meccsén 89-75-re nyert a Bonn.

4. PERC: 9-7-re megy a német csapat, amely rápihent erre a meccsre, ellentétben a magyarokkal, akik Pécsen játszottak bajnokit és nyertek is tíz ponttal szombaton.

3. PERC: Az amerikai Jared Jordanre kell nagyon figyelnie a Szolnoknak, őt keresik a többiek is, elvégre 5 alkalommal volt a német bajnokság legjobb játékosa az amerikai.

2. PERC: Ahogyan várható volt, a Szolnok a Trotter – Horváth, Mills, Nikolov, Báder összeállításban kezdett. Serapinas triplájával azonban a Bonn szerzett vezetést, erre Horváth Ákos azonnal válaszolt. 3-3!

1. NEGYED: Elkezdődött a Szolnok-Bonn, a mieinké az első támadás.

Már hangolnak a szolnoki drukkerek, természetesen telt ház a mérkőzésen.

HOKI: a Fehérvár így kezd a Ljubljana ellen
Az előzetes összeállítás alapján csapatunk a Munro – Horváth, Durco, Sofron, Vas, Ladányi, Pratt, DaCosta, Klassen, Ryan, Mihály, Sille, Láda, Palkovics, Sikorcin, Kovács, Hetényi, Orbán, Benk, Johansson, Magosi sorokkal veszi fel a küzdelmet a Ljubljana ellen.


Hamarosan kezdődik a Szolnok mérkőzése, de annak közvetítése mellett folyamatosan beszámolunk majd arról, hogy áll a Sapa Fehérvár a Ljubljana ellenében!

Két magyar csapatunk is fontos mérkőzést játszik kedden este. A férfi kosárlabda EuroChallenge sorozatban az utolsó csoportmérkőzés következik a Szolnoki Olaj KK számára, míg a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az osztrák bajnokság rájátszásában ötödik meccsét vívja a szlovén Olimpija Ljubljanával.

Ahogyan arról beszámoltunk, az európai kosárporond harmadik számú versenysorozatában, az EuroChallenge-ben a Szolnok első magyar csapatként jutott tovább korábban az első csoportkörből, most pedig itt a lehetőség, hogy a második körből is sikeresen lépjen tovább.

Ehhez nem kell mást tenni, mint legalább 14 ponttal legyőzni a német Telekom Baskets Bonn csapatát. A szolnokiak akkor is továbbmennek, ha a Chalon kikap a belga Okapi Alstar otthonában.

A csoport állása
1. Elan Chalon 8 pont
2. Telekom Baskets Bonn 8 pont
3. Szolnoki Olaj 7 pont
4. Okapi Alstar 7 pont

Ami a Sapa Fehérvárt illeti: két nagy különbségű hazai győzelem mellett két szoros vereség Szlovéniában, ez a mérlege a csapatnak az EBEL rájátszásában. A mieinknek mindenképpen győzni kell a mai mérkőzésen, mert egy esetleges vereség végzetes lehet a következő, pénteki ljubljanai meccs előtt.

Legutóbb az 1-8-as székesfehérvári kiütésre 6-4-es győzelemmel reagált az Olimpija.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik