Sport

Győzelem és továbbjutás a BL-ben

A Szeged hazai medencében nyert a címvédő szerb Partizan Beograddal szemben a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának főcsoportos zárókörében

A Szeged 9-8-as sikerével a négyes első helyén végzett, a Vasas a kvartett harmadik magyar csapata, az Eger felett a Komjádi uszodában aratott szombati 13-9-es győzelmével pedig másodikként került tovább az első számú európai pólósorozatban.Így a magyar együttes jutott még be a Vasas mellett a C jelű négyesből a legjobb nyolc közé.

Eredmény, BL-főtábla, C csoport, 6. forduló:

A-HÍD Szeged Beton VE – Partizan Beograd (szerb) 9-8 (4-3, 1-1, 2-2, 2-2)

a magyar csapat góldobói: Kiss Cs. 2, Hegedüs, Somogyi, Turzai, Kayes, Török, Molnár, Younger 1-1

A kiindulási alap egyértelmű volt: ha a Szeged nyer, csoportelső, ha döntetlent játszik, a négyesből – a Vasas mögött – másodikként lép tovább, ám ha kikap, a Partizan van ott a legjobb nyolc között, míg Vincze Balázs együttese kiesik.
A nagy tét első jeleként kölcsönösen rontottak a felek, aztán a hazai gárda megszerezte a vezetést, de a Partizan tartotta a lépést, és 3-3-ig minden szegedi találatra volt válasza.            
A 4-3-as Tisza-parti vezetésről indult második negyedben viszont a “szokásos” szerb egyenlítés helyett – az újszegedi sportuszoda mintegy félezer nézőjének nagy örömére – 5-3-as hazai vezetés következett. A nagyszünetre azonban egygólnyira vissza tudtak kapaszkodni a belgrádiak.
A harmadik nyolc percben megint egyenlő lett az állás (5-5), és a végtelenül “ragaszkodó” vendégek Molnár Tamás, a háromszoros olimpiai bajnok center gólját sem hagyták megbosszulatlanul (6-6). A befejező játékrészt mégis a magyar csapat várhatta előnnyel (7-6).
A záró nyolc perc első lényegi eseményeként a szegediek balkezes Európa-bajnoka, Kiss Csaba villant emberelőnyben (8-6), sőt hogy még biztatóbb legyen a helyzet, közvetlenül ez után a válogatott kapus Baksa László büntetőt hárított. Ütésért cserével egy szerbet kiállítottak, az újabb fórt is Kiss fejezte be nagy góllal, a csongrádiak első duplázójaként háromtalálatosra növelve az előnyt (9-6). A hajrában még szépítettek, majd egygólnyira feljöttek ugyan a vendégek, de a 9-8-as végeredmény azt jelentette, hogy a csoportból két magyar csapat, a Szeged és a Vasas folytathatja szereplését a BL elittársaságában.
A Szeged fennállása óta először jutott be az első számú európai kupasorozat legjobb nyolc együttese közé. Itt majd négy párba sorsolják az állva maradtakat, a csoportgyőztes csongrádiak annyi elvi előnyt élveznek, hogy a másik három négyes egyik második helyezettjét kapják ellenfélnek a kieséses rendszerű folytatásban, míg a  Vasasra az egyik csoportelső vár.
A “magyar” kvartett másik – szombaton rendezett – meccsén a Vasas 13-9-re győzött az Eger ellen.
A csoport végeredménye: 1.(és továbbjutott) Szeged 13 pont, 2.  (és továbbjutott) Vasas 11, 3. Partizan 7, 4. Eger 3

Végy egy jó kapust! Ez volt a mai meccs mottója, amely meghozta a vendéglátók sikerét. Baksa László, a szegediek válogatott hálóőre így látta a találkozót:

 

A tétnek megfelelő hangulatú, jó iramú meccset játszottunk a szerbekkel, a már megszokott, lelkes szegedi szurkolótábor biztatatásától hajtva. Úgy érzem, megérdemelten nyertünk, bár a 2 – 3 gólos különbséget tartottam volna igazán reálisnak. Nagyon jókor jött ez a győzelem, hiszen egy kisebb hullámvölgyben volt a csapat, de szerencsére sikerült kilábalnunk. Ez most ismét egy olyan dózis lehet, mint a Magyar Kupa győzelem volt, amely újra erőt ad az együttesnek. Hogy mit hoz a sorsolás, az még a jövő zenéje. Leginkább a két montenegrói csapat valamelyikével szeretnék játszani az egyenes kieséses szakaszban. A Zágrábot mindenképpen jó lenne elkerülni!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik