Sport

Egy negyed alatt 40-et dobott a Falco

Papírforma eredmények születtek a férfikosárlabda-bajnokság szombati mérkőzésein. Idegenben nyert a Szolnok a Pécs ellen.

Sorozatban hetedik győzelmét aratta a Kecskemét a bajnokságban, ezúttal a Szegedet intézte el Sztojan Ivkovics csapata hazai pályán. Érdekesség, hogy a nemrég Nyíregyházáról szerződtetett Papp 12 pontot szerzett.

A Pécs reménykedhetett abban, hogy a Szolnok félvállról veszi a baranyai meccset, hiszen kedden a Bonn ellen játszanak EuroChallenge találkozott. A félidőben még vezetett is Csirke Ferenc és Földi Sándor csapata, de aztán a bolgár Nikolov vezérelte bajnok megszerezte a győzelmet.

A Falco egészen elképesztő meccset játszott hétközben a Paks ellen a Magyar Kupában, majdnem ledolgozták 43 pontos hátrányukat, hiszen már 39-cel is vezettek az Atom ellen. Akkor nem sikerült a bravúr, most viszont igen: a Sopron sokáig vezetett Szombathelyen, de Meszlényi Róbert csapata a harmadik negyedben 40 pontot kapott a szombathelyiektől, ez pedig végzetesnek bizonyult.

Simán nyert a Paks és az Albacomp, valamint győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban a Körmend új edzője, Zoran Martic.

Érdekes meccset rendeztek Zalaegerszegen, ahol a két egymástól legtávolabb fekvő város csapatai küzdöttek. A Nyíregyháza a friss igazolással, az amerikai Warrickkal érkezett, és az ő 12 pontjának köszönhetően is, megnyerte a mérkőzést. A hazaiaknál nagyon haloványul teljesített a Kecskemétről érkező Kelley, de a többiek is sovány teljesítményt nyújtottak. Ennek alighanem az élvonalbeli búcsú lesz a vége…

Eredmények – férfi kosárlabda NB I.
Kecskeméti KSE – Natrutex SZTE Szedeák 89-73 (23-22, 21-18, 20-11, 25-22)
A legjobb dobók: Wittmann, Djerasimovic 19-19, Vukadinov 14, Papp 12, Bencze 10, illetve Levy 25, Dukic 14
PVSK-Pannonpower – Szolnoki Olaj 74-84 (21-12, 14-21, 23-27, 16-24)
A legjobb dobók: Ciric 19, Tóth N. 17, Doyne 16, illetve Nikolov 22, Báder 17, Mills 16, Trotter 10
Falco KC Szombathely – Soproni KC 103-89 (20-21, 18-26, 40-19, 25-23)
A legjobb dobók: Timberlake 26, Kálmán 23, Pantelic 17, Will 15, Szabó Zs. 11, illetve Egemonye 26, Thomas 19, Rubin 12
Atomerőmű SE – Kaposvár 89-62 (19-8, 17-12, 25-15,25-27)
A legjobb dobók: N. Williams 21, Vojvoda 18, L. Williams 13, Körtélyesi 11, illetve Lekli, Ahelegbe, Koma, Dávid 12-12
Körmend-Fortress Lami-Véd – Factum Sport Debrecen 92-59 (20-17, 23-9, 24-18, 25-15)
A legjobb dobók: Townes 19, Ferencz 15, Bell, Mladenovic 14-14, Ruják 13, Fodor 12, illetve Ingram 22, Schachtner 13, Szabó M.12
Albacomp – Jászberény 89-71 (32-13, 21-19, 19-21, 27-18)
A legjobb dobók: Heindlein, Bódi, El-Amin 15-15, Hollis, Keller 13-13, illetve Austin 28, Dramicanin, Medve 14-14
Zalakerámia ZTE – Marso Nyíregyháza 60-70 (14-23, 12-15, 21-17, 13-15)
A legjobb dobók: Kinter, Gáspár 10-10, illetve Miskovic 19, Kandic 17, Warrick, Fekete 12-12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik