Sport

A Vasas már a legjobb nyolc közt a Bajnokok Ligájában

A TEVA-Vasas-UNIQUA együttese hazai környezetben 13-9-re győzte le a ZF-Egert a férfivízilabda Bajnokok Ligája A csoportjában és bejutott a legjobb nyolcba.

Kissé tartalékosan lépett pályára a tét nélkül játszó Eger, így nem volt meglepő, hogy a továbbjutásra hajtó Vasas – a kapuba visszatérő Nagy Viktorral – hazai medencében igencsak belekezdett. Földi László fiai bő öt perc alatt ötször is betaláltak, a túloldalon Bátori Bence törte meg a hosszú gólcsendet.

A második negyedet 6-2-ről kezdték a felek, ám nem sokkal a félidő előtt már csak kettő volt közte és a szünetre is csak háromgólos előnnyel mehetett a Vasas.

A fiatal egriek a harmadik negyedben nem hagyták meglógni ellenfelüket, 10-8-as állás után azonban csak egy gólt tudtak dobni, míg a Vasas hármat is, néggyel nyert a hazai együttes. Az angyalföldiek így már biztosan ott lesznek a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közt.

A négyes harmadik magyar tagja, a Szeged vasárnap harcolhatja ki a még ugyancsak továbblépést érő második helyet, ha hazai medencében legalább döntetlent játszik a szerb Partizan Beograddal.

Eredmény – Bajnokok Ligája, A csoport, záróforduló
TEVA-Vasas-UNIQUA – ZF-Eger 13-9 (6-2, 3-4, 2-2, 2-1)
Góldobók:
Boskovic, Kiss G. 5-5, Steinmetz Á., Steinmetz B., Brguljan 1-1, illetve Bátori, Kovács G. 3-3, Seman 2, Chilko 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik