Sport

Ötödik iksz, öt karika – nem lankad a kajakozás nagyasszonya

Ötven éves lesz szombaton Birgit Fischer, a németek nyolcszoros olimpiai bajnok kajakosa, aki Londonban is indulni akar.

A sportág nagyasszonya több mint hat év kihagyás után szeretne ott lenni a nyári, londoni ötkarikás játékokon. Hónapok óta tréningezik azzal a céllal, hogy a hazai válogatókon kiharcolja a csapatba kerülést, és a brit fővárosban megszerezze pályafutása kilencedik olimpiai aranyát.

“A felkészülés zajlik, az olimpia azonban a gondolataimban még messze van” – mondta ugyanakkor Fischer.

A 27-szeres világbajnok, egykori keletnémet kajakos – aki saját költségén, az önmaga által összeállított edzésterv alapján tíz hétig Ausztráliban készült – hat és fél éve nem indult versenyen (a 2005-ös zágrábi vb-n szállt vízre utoljára), s hogy ott lehet-e majd augusztusban az Eton Dorney evezős- és kajak-kenu központban, az áprilisban dől el. A németek abban a hónapban 5-7-én, majd 27-29-én tartják a hazai válogatókat, s Fischernek egy sor olyan lapátforgatóval kell majd összemérnie az erejét, aki akár a lánya is lehetne.


“Március 25-ig még adok magamnak időt annak eldöntésére, hogy induljak-e egyáltalán. Még szükségem van erre az időre”
– árulta el. Ez az időpont a nevezési határidő a német szövetségnél.

Fischer egyébként már fél éve előkészítette a visszatérés lehetőségét azzal, hogy regisztrált a nemzeti doppingellenes ügynökségnél, azaz most már bármikor ellenőrizhető.

A kétgyermekes családanya először 1980-ban, Moszkvában szerepelt nyári játékokon (négy évvel később, Los Angelesben a keleti blokk bojkottja miatt nem volt ott). Legutóbb 2004-ben, Athénban szállt vízre olimpián úgy, hogy korábban már kétszer is visszatért: az 1988-as szöuli és a 2000-es sydneyi játékok után egyformán három évet pihent. Az újrakezdést követően mindkét alkalommal újabb aranyat, illetve aranyakat szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik