Sport

A vívók miatt utazott külföldre Berki

Megszokott helyéről, a budapesti tornacsarnokból a vívók kiszorították Berki Krisztiánt. Külföldre utazott, hogy edzhessen.

Berki Krisztián, aki októberben lólengésben szerzett világbajnoki címet és ezzel némi számolgatást követően biztos olimpiai résztvevő lett, az elmúlt egy hetet Horvátországban töltötte. Nem az edzések fáradalmait pihente ki, hanem edzett, edzett és edzett, méghozzá kőkeményen.

„Kiszorultunk a Tornacsarnokból, mert ott a vívók vették át a terepet, ezért mentünk Horvátországba, ahol egy nagyon modern komplexumban készülhettem.” – mondta a Felix Promotion menedzseriroda által képviselt Berki.„Több szempontból is jó választás volt, egyrészt mert mindössze kétszázhetven kilométert kellett autózni, másrészt mert a tornacsarnokot négy éve építették, ami azt jelenti, hogy legalább annyi tornaszer volt benne, mint a tatai edzőtáborban, csak sokkal újabbak. Jó volt egy kicsit elvonulni, mert így egy hétig csak a tornával foglalkoztam. Hogy változtattunk-e bármit is? Nem. Tulajdonképpen ugyanazt az edzésmunkát végeztem, mint itthon, csak éppen több idő maradt a pihenésre.”

A londoni olimpiára gőzerővel készülő Berki az elkövetkező két hétben folytatja a kemény munkát: csak most már a tatai edzőtáborban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik