Sport

Új taggal erősödött az ETO csapata

Négy éves szerződést kötött a Győri ETO FC Djorde Kamberrel. Nicorec és Ganugrava a ZTE csapatában tölti a tavaszi szezont.

Az egyszeres bosnyák válogatott játékos ma délelőtt írta alá a szerződést menedzsere Radovan Stijacic és Klement Tibor, a Győri ETO FC klubigazgatója társaságában. A Zalaegerszegről Győrbe igazoló 28 éves labdarúgó 2015. december 31-ig kötött szerződést az ETO-val.

Az új játékos lelkesen, bizakodva áll a győri csapat adta lehetőségekhez. „Azért igazoltam ide, mert az egyik legszervezettebb klub Magyarországon, ez volt a motivációm, ráadásul a csapat ugye most a második helyen áll, komolyak a kihívások és ez nekem is fontos.”így nyilatkozott az eto.hu által készített interjúban. Hozzátette: „Én mindent meg fogok tenni a sikerért, hiszen a csapat sikere az én válogatott karrieremet is segítheti.”

Éjfélkor zárul az átigazolási időszak, így felgyorsultak az események. Ma eldőlt az is, hogy két Győri ETO játékos június 30-ig kölcsönben Zalaegerszegen folytatja pályafutását. A román légiós, Mihai Nicorec és a grúz válogatott Giorgi Ganugrava a ZTE együttesében léphet pályára a tavaszi szezonban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik