Sport

Jövő kedden búcsúztatják Rusorán Pétert

Jövő kedden kísérik utolsó útjára Rusorán Péter olimpiai bajnok vízilabdázót, mesteredzőt - tudatta a Magyar Olimpiai Bizottság.

A kiváló szakember, aki játékosként az 1964-ben, a tokiói olimpiai bajnok válogatott tagja volt, múlt kedden hunyt el 72 éves korában. Végső búcsúztatása február 28-án 14:15 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-termében.

Rusorán Péter sportolói pályafutását 1949-ben a Fáklya Operában kezdte, majd 1950-től 1961-ig a Bp. Vörös Meteor, 1961 és 68 között a Csepel Autó, 68 és 72 között pedig a Vasas játékosa volt. A nemzeti csapatban 103 alkalommal játszott. Az 1964-es ötkarikás arany előtt 1960-ban olimpiai bronzérmet szerzett a válogatottal.

Szakvezetőként 1973 és 1978 között a Vasas munkáját irányította, majd 1979-ben az iráni válogatott edzője lett. A mesteredzői címet is ebben az esztendőben kapta meg.

A görög Ethnikosznál is dolgozott, majd 1983 és 1986 között a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztét töltötte be. 1991-ben a Tungsram trénere, még ugyanebben az évben a berlini Spandau 04 szakmai munkáját irányította 1997-ig, majd a svájci SVVC Horgen vezetőedzője lett.

Rusorán Pétert a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Vízilabda Szövetség és a Vasas is a saját halottjának tekinti.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik